A videós nem volt szívbajos, pedig néhány méterre tőle dőlt romba egy épület.
Drámaian, egyes esetekben 70 százalékkal nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Nyugat-Európában vállalnak munkát. Ez derült ki azokból a statisztikákból, amelyeket a Magyar Nemzetnek küldött a brit és a német statisztikai hivatal. Németországban például 2012-ben még csak 47, tavaly már 80 ezer magyar dolgozott hivatalosan. A valós szám ennél jóval nagyobb lehet.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója kapcsán Kovács Zoltán az M1 műsorában óva intett mindenkit attól, hogy ebből poént csináljon, elkezdje bírálni azokat az embereket, akik adott esetben az életük kockáztatásával végzik a dolgukat, mert az elmúlt hetekben, hónapokban a magyar rendőrök, adott esetben a TEK munkatársainak elszántsága, felkészültsége nem megkérdőjelezhető.
A párizsi támadások után az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi bejelentette: Olaszország egy-egy milliárd eurót szán kulturális és biztonsági fejlesztésekre, elsősorban a nagyvárosi szegénynegyedekben.
Az Iszlám Állam dzsihádista szervezetre mért csapások összehangolásáról, az információcsere és a katonai együttműködés erősítéséről állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök csütörtökön Moszkvában. Erről a két államfő az egyeztetéseket követő, közös sajtótájékoztatóján számolt be.
Magyarország még demokrácia, de liberálisnak már egyáltalán nem lehet mondani – vélekedett a 2010 óta épülő Orbán-rendszerről Körösényi András. Az MTA Politikatudományi Intézetének vezetője az Origónak arról is beszélt, hogy különösen az Alkotmánybíróság jogkörének és súlyának gyengítése volt a jellemzője a 2010–14-es korszaknak. Mándi Tibor szerint a mostani antiliberális tendenciák azért is erősödtek föl Magyarországon, mert sokan csalódtak a rendszerváltásban.
A francia kormányfő szerint Európa nem tud több menekültet befogadni. Svédország elérte lehetőségei határait és betelt. A balkáni országok már csak a háborús menekülteket engedik át. Németország az iráni, iraki és afgán menekülteknek már nem javasolja a beutazást, és a szír menedékkérők befogadására vonatkozó lehetőségeket is szűkít. Magyarország után kerítést épít Macedónia és Szlovénia is.Úgy tűnik, egyre több jele van annak, hogy Európa több országa véget akar vetni a menekültek korlátlan és ellenőrizetlen beáramlásának.
A Süddeutsche Zeitung szerint a német kancellár az EU keleti tagállamainak küldött szokatlanul éles hangú figyelmeztetést, amikor tegnap arról beszélt a Bundestagban, hogy a menekültkérdésen dől el, fennmaradhat-e a schengeni rendszer.
A leginkább védett egészségügyi adatokra, függőségekre és szexuális szokásokra is rákérdeznek abban az iskola-egészségügyi felmérésben, melyet közel 10 egri középiskola elsőéves tanulóinak készítettek.
A Bild úgy tudja, hogy letartóztattak azt a fegyverkereskedőt, aki a párizsi merényletekhez szállította a gépkarabélyokat. Állítólag négy Kalasnyikovot rendeltek az interneten a harmincnégy éves Sascha W.-től, aki a baden-württembergi Magstadtban élt.
A nap végére megtaláltuk azt a videót, amit nem bír ki ember nevetés nélkül...
Orbánnál nagyobb bűnt még a magyar történelem legsötétebb figurái sem követtek el a magyar nép ellen.