Megdöbbentő állapotok uralkodnak a munkácsi női gondozóban.
Megdöbbentő állapotok uralkodnak a munkácsi női gondozóban.
A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint pénteken ismeretlenek felrobbantották a Krímbe áramot szállító vezeték két tartóoszlopát. A kórházak áramellátásukat saját áramfejlesztőikkel biztosítják. A félsziget városaiban nem működik az utcai közvilágítás. Rendben üzemel a szimferopoli polgári repülőtér, a várótermekben van villany és fűtés, a légikikötő járatokat indít és fogad.
Tarlós István bejelentette, hogy 2018-ig az összes meghatározó budapesti csomópontba kerülni fog a rendőrséggel közvetlen összeköttetésben álló segélyhívó oszlop. Ez számszerűen azt jelenti, hogy addigra összesen 186 helyen működhet majd ilyen berendezés. Az oszlopok felállítása a Budapesti Közlekedési Központ feladata lesz – írja az MTI.
A rendőrség el is kapta azokat a fiatalokat, akik nemrég megpróbáltak kirabolni egy esztergomi dohányboltot. Kiderült, tinédzserekről volt szó, akik előző nap vásárolták a fegyvert - tulajdonképpen be sem tehették volna a lábukat a dohányboltba.
Az év vége nem csak az ünnepek, de vetkőzés szezonja is. Főleg angolszász területeken, ilyenkor jelennek meg azok a fényképes naptárok, amik valamilyen jótékony célra gyűjtenek pénzt. A minél nagyobb legyen a bevétel általános receptje pedig a meztelenkedés, legyen szó akár New York-i taxisokról, kerékpáros futárokról, vagy egyetemi sportcsapatokról.
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november-decemberben használja leggyakrabban a lakosság – derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból.
Az Összezárva Friderikusszal című műsor vasárnap esti vendége Deutsch Tamás, a Fidesz alapító tagja és az Európai Parlament képviselője lesz. Két nagyon nehéz embert eresztettek össze a TV2 szerkesztői, aminek az lett a következménye, hogy a politikus a tőle megszokott nyers stílusban kiosztotta Friderikusz Sándort - írja a 24.hu hírportál.
A kormány által a jövő évre bejelentett 1,6 százalékos nyugdíjemelés a magyar gazdaság teljesítőképességéhez és a nyugdíjas fogyasztói kosárhoz viszonyítva is kevés. Ha van többletforrás, abból a kormánynak a kisnyugdíjasokat kellene támogatni és nem a felcsúti futballfellegvár fejlesztését!
Mintegy hatvan devizahiteles a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordult azért, mert az állam törvénnyel beavatkozott magánjogi szerződésekbe - értesült a Figyelő. Közben Brüsszel is vizsgálja a devizahiteles mentőcsomagot, hogy megfelel-e az EU alapértékeinek.
Én magam nem cigizek, de meg tudom érteni azok dühét, akik egy primitív és átlátszó korrupciós rendszer miatt most majd nehézkesen jutnak hozzá, vagy logikusan csak drágábban a nekik fontos termékhez. A korrupció ára ugyanis beépül a termék árába.
A HírArénak nyilatkozott Erőss Gábor szociológus, aki elmondta, hogy a tudás alapú társadalom helyett, a hatalom érdekében épül ez az egészen borzalmas rémálom, ez az úgynevezett munka alapú társadalom, ami azt jelenti, hogy az alsó rétegeket közmunkára ítélik, és gyakorlatilag éhbérből kell megélniük, miközben a lakosságot megfosztják a továbbtanulás lehetőségétől.
A héten Paks II. miatt indult két európai bizottsági eljárás közül számunkra az átláthatósági követelmények megsértése miatt indult EU Pilot eljárás az érdekesebb, mivel itt a Lex Paks II.-t lényegében ugyanabból a szempontból vizsgálja a bizottság, mint amiatt az Átlátszó is támadta. Ezért is nyújtott az Átlátszó jogi stábja a bizottsági vizsgálatot megalapozó panaszok elkészítésében segítséget Jávor Benedek európai parlamenti képviselőnek. Amiért azonban mindenképpen össze kell kötni a hazai és az uniós jogi eljárásokat, az az, hogy a magyar kormány képviselői homlokegyenest ellentétesen érvelnek a saját törvényükről aszerint, hogy éppen egy magyar bíróságon vagy a Bizottság előtt kell megnyilvánulniuk. Mi a kínosabb: ha a kormány a bíróság előtt hazudik, vagy ha az Európai Bizottságnak?
Jogerősen pert nyert a Blikk az V. Kerületi Önkormányzat ellen!