h i r d e t é s

HM: a túlóraadatok nincsenek összefüggésben a tűzszerészbalesettel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

HM: a túlóraadatok nincsenek összefüggésben a tűzszerészbalesettel

2016. augusztus 16. - 15:37
0 komment

A Magyar Honvédség visszautasította a sajtóban megjelent állításokat.

Forrás: MTI

A Magyar Honvédség kedden közleményben utasította vissza a sajtóban megjelent állításokat, amelyek a Honvédelmi Minisztérium által kiadott túlóraadatokat "félremagyarázva vonnak le következtetéseket a hortobágyi tűzszerészbaleset okairól".

A Magyar Nemzet a tárca parlamenti államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva állította, hogy túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július elsején történt bombarobbanást. Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője keddi sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott, “ha egy állományban 25 százalékos létszámhiány van, ha óriási a túlóra és történik baleset, akkor minimum felmerül annak a gyanúja, hogy lehet összefüggés”.

A HM az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a tárca – országgyűlési képviselői kérdésre - kiadott írásbeli válasza semmilyen összefüggésben sincs a tűzszerészbaleset okaival.

Az abban megadott túlóraadatok a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred teljes állományára vonatkoznak – amelybe beleértendők mások mellett a hadihajós katonák, az adminisztratív dolgozók, gép- és harcjárművezetők, logisztikusok – és nem csak a tűzszerész katonák által teljesített túlórákra. “Aki tehát a parlamenti válasz és a tűzszerészbaleset között közvetlen összefüggést sejtetett, az felelőtlen vagy szándékosan hamisítja meg a tényeket” – fogalmazott a HM.

Közölték, hogy a tragikus tűzszerészbaleset okainak feltárására indított független szakértői vizsgálat nem zárult le, az jelenleg is zajlik, annak eredményeit a minisztérium, a Magyar Honvédség a közvéleményhez hasonlóan várja. Hozzátették, a Magyar Honvédség és a HM minden segítséget igyekszik megadni a balesetben elhunyt tűzszerészek családjainak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen július elsején délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült. A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánították. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is folyik. A vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését. (MTI)