h i r d e t é s

Igazolás nélkül lógnak a munkából és ennek még következményei sincsenek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Igazolás nélkül lógnak a munkából és ennek még következményei sincsenek

2016. október 21. - 07:20
0 komment

Közel két tucat politikus az ülések felén sincs ott, de Kövérék nem büntetik őket - írja az Index.

Nem csak a plenáris üléseken gyakori az üres terem látványa, a bizottsági munkát is sok képviselő kerüli. - Fotó: MTI

A házszabály értelmében szankcionálhatók lennének, mégsem sújtják pénzbüntetéssel a bizottsági ülésekről sokat hiányzó parlamenti képviselőket – tudta meg az Országgyűlés Sajtóosztályától a Magyar Nemzet. A szerint pártállástól függetlenül csaknem két tucat politikus hiányzott az elmúlt két évben a parlamenti bizottsági ülések több mint feléről.

A jogszabályok értelmében a képviselők tiszteletdíja arányosan csökkenthető lenne, ha a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen igazolatlanul nem vesznek részt. A Magyar Nemzet összesítése szerint a legtöbb hiányzás Simonka György fideszes képviselő nevéhez fűződik, aki az elmúlt két év üléseinek 90 százalékát kihagyta, míg Farkas Flórián (Fidesz) az ülések 87,5 százalékén nem vett részt.

A legtöbbet hiányzók listáján az ötödik helyen szerepel Lukács Zoltán (MSZP), a hetedik a már visszavonult Schiffer András (LMP), a kilencedik Kész Zoltán (független), míg Rogán Antal (Fidesz) miniszteri kinevezése előtt az ülések 62 százalékán nem volt végig jelen az ekkor általa vezetett gazdasági bizottságban – ismerteti a Magyar Nemzet.

A lap kérdésére a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azt válaszolta, "nagyon csúnya" dolog lenne, ha ő egy parlamenti képviselő munkáját minősítené.

index.hu