"Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek." - írja az Origo.

Nógrádi Zsolt:
Cseszneki Lajost bízták meg valutaváltással. Tulajdonképpen olyan 100 millió márkát hordtunk vele Kecelre - a márka akkor olyan 70 forint volt - olyan 7 milliárd forint értékben. Ő intézte. Akasztón Kastély Attila intézte a Stadlernak az átváltásokat. Ja, és a Szabó Ákos, ők tudták felhajtani. Körülbelül 10 és 30 fillér haszonnal váltották át nekünk ezt a nagy értékű pénzt. Be lehet szorozni, hogy mennyi pénzt kerestek, akik leváltották nekünk. Utána az importőrködés, mivel dollárban kellet fizetni, és volt, amikor 200 vagon állt Kiskőröstől Kecelig, egészen Kiskunhalasig. Ezt a 200 vagont meg kellett hitelezni az ukrán és a román beszállítóknak, és ezért kellett ezeket leváltani. Plusz a Szűcs Attila nevezetű illető külföldre hordta neki ki már akkor ezt a nagy mennyiségű valutát; hogy ne legyen kéznél, ha valami probléma lesz.

Ebben az időben kezdett lejárni hozzá az akkori rendőrkapitány, Pintér Sándor. Amikor nem volt dolgunk, orvvadászattal ütöttük el az időt, és természetesen nem volt senkinek engedélye. Ezeken az orvvadászatokon részt vett Bozóki László, Litauszky István, Nyúl József, Frei László, Narancsik, a kiskőrösi vámparancsnok. Akkor kezdett odajárni. Tudnak a Flaisz sumák dolgairól. A Pintérék egy autóval jöttek másod- vagy harmadmagukkal. Ezeken a turnusokon apuék diplomatatáskában 25 vagy 50 milliót adtak át nekik. (Dr. Kóródi Mária: Kinek ?!) Ennek a társaságnak. A Pintér rendőrkapitánynak. 1992-től volt 1996-ig. Ez a kapcsolat a későbbiekben erősödött, és sűrűbben járt le. A végén már úgy összebarátkoztak, hogy szinte tegező viszonyban lettek. A Flaisz, ha a Pintérről volt szó, mindig csak annyit mondott, hogy a Sanyi bácsi.

Ja, igen! A beruházások. Akasztó mellett építettek még egy repülőteret, azt a Frei László üzemeltette, és Soltvadkerten Pál Sándor üzemeltette a másik repülőteret. Hét borpincét vásároltatott fel a Frei Lászlóval a Flaisz úr. Ezekben 1994-ben elindult a borcsinálás. Megvetette a soltvadkerti állami pincét, Csengődön megvették a pincéket, Kiskőrösön megvették a vasút melletti pincét, Imrehegyen meg a környékben felvásárolták a pincéket. Egy pince 20-25-30 millió, a kapacitástól függ és attól, hogy mekkora volt. Tíz forint volt litere az edényeknek. Természetesen az olajszőkítés teljes gőzzel ment, csatlakozott hozzánk még Kiskőrösön a Kakuszi András, aki a benzinkútja mögött épített hotelt ezekből a pénzekből, és mi hátul, a vasúttól leselejtezett piros tartályokban szőkítettünk. A Pál Sanyinál szintén 10 darab tartály volt letéve. 1993-tól 1994. december 31-éig, amíg az új kormány beszüntette a HTO-mahinálást, hogy egymáshoz emelte a gázolajnak és a gázolajnak az árát, körülbelül mi havonta kiszőkítettünk olyan 15-20 millió litert. Mondjam, hogy merre? (Az elnök bólint.)
Ebben a másféléves időszakban körülbelül 500 millió liter szőkítést jelentett, amit 15-20 forintos árréssel adtunk el. Mondtam már Pál Sanyinak a telephelyét, hogy ott 10 darab tartályban folyamatosan ment. A Flaisz tüzéptelephelyén körülbelül 500 ezer liter tartály volt. A hódmezővásárhelyi társaság, ami benne volt a pilisvörösvári fegyveres rablásban itt az olaj ügyben, Debrecenben a szeméttelep mellett dolgoztak, ott 200 ezer liter volt. Azt minden nap töltötték, és ürítették. Az ő főnökük Nárai László volt, BánfFy Tibor és Kovács József. Utána, amiről a sajtó is értesült, Nagybajomba rakták át ezek az illetők a székhelyüket. Pont bent voltam a Bácsimpexnél, a fuvarozó cégnél, és akkor volt a cirkusz. Nem lettek meg az elkövetők, csak a bácsimpexes kocsikat... Nem lett meg, hogy kié az olaj, kik voltak a főnökök, mert úgy voltak beidomítva az emberek, hogy hamis személyigazolványokkal lettek a telephelyek bérelve. Ha megkérdezték, hogy ki a főnök, mondták, hogy westernkalapos, kandúrcsizmás és nem tudják, valami külföldIül beszélt. A rendőrségnek ez pont elég volt arra, hogy lezárja az ügyeket, így ismeretlen tettes ellen meg tudták szüntetni az eljárásokat, mivel csak az elkövetés tárgya volt meg, vagyis az olaj, de nem vállalta senki, hogy ki a főnök. Úgy, ahogy az én esetemben, hogy nem tudták rábizonyítani senkire, és így kénytelenek voltak előbb-utóbb...

origo.hu