Mindenkinek mást jelent az ima. Van, aki egy vallási kötelezettséget teljesít, van, aki bánatát, kívánságát üzeni meg az Úrnak, van, aki megnyugszik, töltődik, szóval mind másképp éljük meg.

Én csak azt tudom megírni, amit nekem jelent.

Az életemnek volt egy kalandos része, ebbe sok minden belefért, nem tagadom és nem is részletezem. Hiába tanultam Iszlámot, nem éltem mindig Istennek tetsző életet, lehet, hogy talán ma sem. Ezt majd Ő eldönti. Az élvezeteket hosszú éveken át a felszínességben kerestem. Hiába idézgettem Koránt, hiába fordultam Mekka felé és hiába végeztem el a rituálét, hiányzott belőlem a mélység. És még valami hiányzott belőlem. Bár mindig volt társam párkapcsolatom, s ha jól mentek a dolgok, ezer barát is körbevett, de belül társtalan voltam. Egyet sosem hagytam el: a Koránt. Talán ez volt az egyetlen társ, ami kitartott mellettem. Ezt minden nap ízlelgettem, szétszedtem, értelmeztem, olvastam hozzá.

Allah átküldött a poklokon, mert több is volt. Háborúk, bányák, kalandok, börtönök. Nem napokról, hanem hosszú évekről, évtizedekről beszélek. Tudom, hogy egyedül én vagyok felelős minden kalandomért, amibe belementem. De azt sosem értettem, hogy miért úsztam meg, amikor nálam sokkal jobbak, képzettebbek, erősebbek ottmaradtak. Talán azért, hogy mindent, amit tudok és ilyen áron megszereztem, átadhassam nektek.

Amikor a legkilátástalanabb helyzetekben voltam – és itt most nem teszek érzelmi dramaturgot a leírásba -, mindig jött egy hang, egy jel, egy megnyugtató érzés. Valami, de inkább Valaki kihívott a bajokból. Egészen addig csak neveltetésem, olvasmányaim és meggyőződésem fordított Istenhez, de most egy megtapasztalás vezetett Hozzá. Nem transzba esés, nem egy állapot elérése, nem önhipnózis, nem áhítat, hanem valami más. A lelkem megnyugvása. Valakiben megnyugodott a lelkem és megelégedésre talált. Ezután az ima ezt jelentette nekem.

Az élmény megélése egy egészen más hitbéli utazásba vezetett. Kitágult a világ, nem egy, hanem sok térbe kerültem. Megszűntek számomra addig fontosnak tartott dolgok, amiket nap, mint nap hajkurásztam. Át tudtam nézni mindenkin, aki csak saját határai közt él. Nevetni tudtam azon a kicsinységen, amibe emberek beszorítják magukat.

A lelkem által megtapasztalt élményt keresem, ez adja azt a töltést, ami életemnek értelmet, irányt ad.

Nyolc éve élek egyedül. Igen, jó lenne egy társ. Jó lenne, ha valaki megfogná a kezem, meginná velem a reggeli kávét és nem baszogatna, ha öreges rigolyáimtól nem tudnék megszabadulni. Igen, jó lenne a társ, de minek, amikor van! Nem is akárki! És Ő nem baszogat soha! Ad egy élményt, amit földi halandó nem adhat.

Egy írásomban „Maradandóság a földi létben” címmel idéztem egy hadíszt: Ha meghal az ember, cselekedetei megszakadnak, de három tette őt maradandóvá teszi: folytonos adományozás (szadaqa dzsariya), tudás, mely hasznosítható és jóravaló gyermek, aki fohászt mond érte. Emellett számos Korán idézet és hadísz szól az imáról. Ezek mind azt erősítik meg, hogy valaha olyan nemzedékek éltek a földön, akik hasonló élményként keresték Isten társaságát, mint én. Eddig terek megnyílásáról beszéltem, de az idők is megnyíltak. A múlt, a jövő és a test halálán túli lét. Ez mind egy élmény keretében! Egy mélység elérése, amit az ember napjában többször megtesz, kioltja a felszínességet, a szem és szív mást kezd látni.

Vagyon. Ha van és meghalsz, a feleségedé lesz, ha nincs gyereked. A feleséged újra férjhez fog menni és az általad féltve összegyűjtött vagyon egy más férfit fog gazdagítani. Gyerek. Ha jóravaló, fohászkodik érted halálod után. De ma? Nem értik, miért gürcöltél egész életedben, hiszen semmire sem vitted! Ha hátra hagysz ingatlant, üzletrészt, legtöbbször eladják és felélik. Üzlettársad is kimenti, amit tud még halálod előtt, vagy utána nem sokkal. Karrier, főnökök, barátok, minden, amiért éltél, nem segítenek lelkeden. Akkor minek volt értelme? Hiszen, ha kivittek a temetőbe, csak napok kérdése és már senki nem beszél rólad. Egy szappanbuborék voltál, ami kipukkadt. És mi marad a szappanbuborék helyén, ha kipukkad? Üres levegő. Ennyik vagyunk.

A kor halad előre és a hívás is erősebb a találkozóra. Ma ez a találkozó napi öt alkalommal történik meg, de eljön az idő, amikor ez talán egy tartósabb együttlét lesz.

Ha fiatal vagy és szerelmes, ezer ígéretet teszel a párodnak, hogy sosem hagyod el. Majd felszállsz a vonatra. Az állomáson még fogadkoztok, hogy naponta írtok egymásnak. Eljön az idő, amikor nem naponta, hanem hetente, később pedig alkalmanként írtok, majd elmarad a levelezés. A kapcsolat elveszett.

A lelkem megnyugodott és tudom Kiben. Nem szeretném elveszteni Őt és az Általa adott töltődést.

Nem akarok napi egy, majd heti kapcsolatot, ami csak idő kérdése és elmarad. Akkor hol fog megnyugodni lelkem?

Számomra ez az ima, de talán nektek más. Kérem Istent, hogy fogadja el tőlünk imáinkat, amivel Őt szolgáljuk, de ezáltal mi gazdagodunk.