– Több mint egy éve beszélgettünk utoljára, akkor azt mondta, az elmúlt időszakban a magyar emberek olyan mértékben váltak közömbössé vagy kifejezetten fertőzötté a NER-től, hogy szinte lehetetlen visszahozni őket a fásultságból, a gyűlölködésből, a jövőrombolásból. A mostani önkormányzati választás azonban változást hozott.

– Egyértelműen alulról indult el a változás, de az is benne van, hogy a politikai pártok is felébredtek, és belátták, együttesen képesek az embereket mozgósítani, és lokális szinten visszaszerezni az ellenőrzést. Az ellenzék egyvalamiben mára biztosan egyetért: azokat a gazdasági, társadalmi és morális költségeket, amelyeket az Orbán-rendszer az elmúlt majdnem tíz évben rárakott a társadalomra, nem lehet tovább fokozni, mert azokat egy tízmilliós ország nem tudja megemészteni, és végleg leszakad, elszigetelődik. És itt nem elsősorban gazdasági költségekről beszélek – amelyek egyébként már önmagukban is elegendők, hogy katasztrófát idézzenek elő –, hanem azokról a társadalmi és morális költségekről, amelyek felszámolása, a sebek begyógyítása, egy minimálisan szükséges társadalmi kohézió kiépítése generációs feladat lesz. Az emberek mindennapjaiból, tudatából, viselkedéséből olyan mértékben hiányzik a szolidaritás, annyira beépült a másokkal szembeni cinikus fellépés, a gyűlölet, hogy ha éppen nincs migráns, akkor keresnek egy másik célpontot. Először ez a társadalom másik fele lesz, aztán a szomszéd, majd a családtag. Ez egy pusztító pestis. Az ellenzék azt vette észre, hogy legalábbis fékezni kell ennek a járványnak a terjedési sebességét. Ha sikerül az ellenzéknek – amely bizonyos helyeken megszerezte a lokális, regionális ellenőrzést – közös politikát csinálnia, az új lehetőségeket nyit.

– Muszáj lesz együttműködniük.

– Ez a jövőépítés és a kárkorlátozás szempontjából is fontos lenne. Világjelenség azonban, amire egyébként Magyarország az egyik legjobb példa, hogy igen erős tudati, magatartásbeli, gondolkodásbeli szakadék alakult ki a globális rendbe többé-kevésbé integrálódott főváros, a nagyobb városok és a vidék között. Ezt lehet megfigyelni München és Bajorország, Bécs és Ausztria, London és a Brexit-támogatók, Trump és a nagyvárosok között évek óta folyó küzdelemben. Fel kell készülni rá, hogy még tovább durvul majd a politikai hangnem. Lesznek újabb bűnösök, mint Budapest vagy a Karácsony Gergelyre szavazó külföldiek. Kérdés, hogy a durván antidemokratikus eszközökkel és akciókkal szemben miként lehet fellépni demokratikus intézkedésekkel.

– Mégis, mit lehet tenni?

– El kell menni az emberekhez. Ha magukra hagyják őket, nem fognak kiigazodni az örvényekben, pláne, ha nincs más tájékozódási csatornájuk, mint az, ahonnan ömlik rájuk a tudatfertőző szenny. Ez utóbbi persze sokak érdeke, hiszen minél butább egy társadalom, minél inkább ki lehet építeni a feudális hűbérrendszert, annál biztosabb, legalábbis egy ideig, a hatalom bázisa. Én vagyok a földesúr, ha jók vagytok, egy kicsit megjutalmazlak benneteket, közben az állami vagyon 99 százalékát ellopom, de azzal nektek nem kell foglalkozni. Sajnos a magyar társadalom jelentős része tudatilag, érzelmileg és gazdaságilag is függ a rendszertől. Így nem lehet sikeres országot építeni, és itt nem a gazdaságra gondolok. Magyarország versenyképességét az elmúlt tíz évben tudatilag ásta alá a kormány. Lehet, hogy gazdaságilag papíron fel lehet zárkózni, de tudattalan, a jövőre fel nem készült, múltba révedő, a cinizmus áldozatává vált társadalommal nincs esélye az országnak, hogy megélje a 21. század végét.

– Nehéz helyzetben van az ellenzék. A rendrakás nem lesz könnyű: felszámolni a korrupciót és a túlköltekezést nem szokott hálás feladat lenni. A megszorításokat meg szokta torolni a társadalom.

– Erre több történelmi példa van Magyarországon az elmúlt harminc évben. Az Antall-kormány négy évében az átalakulásnak olyan költségei jelentek meg, amelyeket senki sem látott előre, ezért a szociálliberális kormányzatnak 1995-ben kemény megszorító intézkedéseket kellett bevezetnie a Bokros-csomag keretében. Ezzel két év alatt rendbe tette a magyar gazdaságot. De hiába teremtődött meg a gazdasági stabilitás 1997-re, nem kaptak érte köszönetet. A társadalmi tudat ugyanis mindig a gazdasági folyamatok mögött jár. Gazdasági reformokat be lehet vezetni két év alatt, de a társadalomban először mindig a költségek tudatosulnak, és leszavazzák azokat, akik amúgy éppen megalapozták a jövőjüket. Ugyanez történt a Bajnai-kormány esetében is.

– És most?

– Most mindenekelőtt fel kell tárni a korrupciót és a belső hálózatokat, majd az eredményt meg kell beszélni a társadalommal. Azt hiszem, hogy az emberek jelentős része, az ellenzékre szavazóknál jóval többen, megnyerhetők egy korrupcióellenes fellépésnek. El kell magyarázni, világossá kell tenni, hogy az előző időszak milyen költségeket halmozott fel, amelyeket főleg a mai fiatalok érdekében fel kell vállalni. Legalább egy évtizedes munka a károk felszámolása. Ebben a kormánynak is részt kellene vennie, hiszen a kabinet az egész országért tartozik felelősséggel, nem pedig egyes kivételezett társadalmi csoportokért. Ebből a szempontból meghatározó lesz, hogyan alakul a 2021-ben induló új, hétéves uniós költségvetés, az abban rendelkezésre álló források nagysága és a pénz lehívásának lehetősége, ami növelheti majd az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét. Elképzelhető, hogy egyes országok megpróbálják majd blokkolni a költségvetést, de azzal hatalmas öngólt rúgnak, mert számukra sem lesz felhasználható forrás.

– Ha nem jönne uniós pénz, és a magyar társadalom belátná, hogy a korrupciót nem szabad eltűrnie, akkor az Orbán-kormány nem nagyon tehet mást, mint konszolidál.

– Kényszerhelyzetekre többféle válasz is adható, ezek időben is elválhatnak egymástól. Az ellenzék törekszik arra, hogy minimalizálja a károkat, a kormányzat viszont úgy gondolja, hogy mivel a hatások csak később jelentkeznek, egyelőre nyugodtan rátehet még egy lapáttal. Szerintem a legnagyobb kihívás az, hogy miként lehet ezt a végletesen kettészakított társadalmat felébreszteni. Nélkülözhetetlen a szolidaritás és a kohézió minimuma ahhoz, hogy az ország egy nyolcmilliárdos világtengerben sikeres tudjon lenni. Közmegegyezés, jövőorientált felkészülés, a változásokhoz való alkalmazkodóképesség erősítése nélkül ez nem képzelhető el. A társadalom széles rétegeibe beoltott gyűlölet, a cinizmus az ellenkező irányba visz. A magyar történelemben ritkán volt ennyire veszélyes pillanat. Utólag mindenki be fogja látni.

– De honnan jöhet ez a társadalmi attitűdváltás?

– Párbeszéd kell világos célokkal. Igaz, azon fiatalok közül, akik ennek a társadalmi párbeszédnek a leginkább aktív szereplői lehetnének, akiknek van jövőorientált gondolkodásuk, akik nyitottak a világra, hatszázezren elmentek. Önmaguk iránt felelőssé kell tenni az embereket, hogy ne felülről várják a megoldást.

– Pedig sokan onnan várják. Azt hiszik, hogy minden Orbán Viktortól függ, hogy ő emeli a nyugdíjat, ő ad pénzt mindenre.

– Így van, és épp ennek az egyik következménye a hűbéri rendszer kiépülése. Széles tömegeket zártak be a társadalmi-gazdasági börtönbe. El kell menni az emberekhez, beszélgetni kell velük, el kell látni őket információkkal. Világossá kell tenni, hogy útkereszteződéshez érkeztünk, a huszonnegyedik órában vagyunk, és minden eszközzel vissza kell fordítani az országot a szakadék széléről.

– Ennyire súlyosnak látja a helyzetet? Csupa szép számot produkál a gazdaság.

– És miből van az ötszázalékos GDP-növekedés? Hol van olyan fejlesztés, amely a tartósan fenntartható növekedést segíti? A rabszolgatörvénnyel besorolták az országot a lemaradók közé. Bérmunkásszintre akarják leszorítani a magyar munkaerőt, amely büszke volt arra, hogy alkalmazkodóképes, rugalmas, innovatív.

– Hogy mennyire nem áll stabil lábakon a magyar gazdaság, jól mutatja: a választások másnapján tőzsdenyitáskor a Mészáros-birodalom értéke azonnal veszített 14 milliárd forintot. A pénteki záráskor és a hétfői nyitáskor ugyanazt tudta szakmailag a cégcsoport, ami változott, az a politikai háttér ereje. Vagyis nem a tudástól, a teljesítménytől függ az adott vállalatcsoport tőzsdei értéke.

– Még ennél is nagyobb bajok vannak. Idén és jövőre is ötmilliárd euróra számít Magyarország az Európai Uniótól, évente 1,5-2 milliárd eurót utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok. Csak ezekből a tételekből megvan az ötszázalékos GDP-növekedés, és akkor még nem számítottam bele az ingatlanspekulációk hatását, ami úgy épül be a nemzeti jövedelembe, mintha az ténylegesen megtermelt érték lenne. Szépek a számok, az uniós szinten is kimagasló áfabevételek miatt a költségvetés is egyensúlyban van, de tényleg erre vagyunk büszkék?

– Lényeges kérdés, hogy meddig tudja még etetni a kormány a szavazóbázisát, van-e még valami a tarsolyában, ami olyan sikeres lehet, mint az egykulcsos adó, a családi adókedvezmény, a csok, a babaváró hitel, az autóvásárlási támogatás, a szuper államkötvény és hasonlók.

– Nyilvánvaló, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó és a jelenlegi nyugdíjszámítás egyszerre gazdaságilag irracionális és társadalmilag mélyen erkölcstelen. Számos egyéb adókedvezmény pedig középtávon pénzügyileg fenntarthatatlan, illetve széles körben kezelhetetlen adósságcsapdához vezet. Mégis van egy olyan keménymag, amely mindennek ellenére hű marad. Számukra ez emocionális kérdés, akkor is a Fideszt támogatják, ha annak már semmi racionalitása sincs.

– Azt hittem, a Rózsadomb ilyen.

– Elvileg igen. Sokan hitték, hogy a budai kerületek bevehetetlen várak. Nem azok.

– Tényleg el tud indulni egy társadalmi változás Budáról? Nem az alsó középosztály és a munkásosztály csinál forradalmat?

– Ez a 20. század gyakorlata. De mondok egy ellenpéldát. Az is általános tapasztalat volt, hogy egy gazdag milliárdos politikusra a gazdagok szavaznak, a szakszervezeti vezetőkre meg a munkások. Donald Trumpra ki szavazott? A lecsúszott amerikai munkásosztály voksolt egy multimilliárdosra. Megfordult a világ. Miért ne indulhatna Magyarországon a változás a Rózsadombról? Megjegyzem, ez lenne a pozitív forgatókönyv. Visszatérve még a kormány kedvezményezettjeihez, azt kell mondanom, a jelenleg érvényes programok pénzügyi katasztrófához vezethetnek, mivel a különböző hitelekkel a felelőtlen költekezést erősítik, és a társadalom nem kis részének fokozódó eladósodását okozzák, amivel még inkább függővé és kiszolgáltatottá teszik a családokat. Eközben a célokat, miszerint legyen több gyerek, később elég munkaerő, nem érik el. Ha most mindenkit megszáll az ihlet, hogy azonnal gyereket akar nemzeni és szülni, abból a legjobb esetben is húsz év múlva lesz munkaerő. Engem az érdekel, hogy addig mit csinálunk. Erre viszont nincs program. Egy államnak oly módon lehet aktív gazdaságélénkítő szerepe, hogy kedvező környezeti feltételeket teremt, ami a tőke és a megfelelően képzett munkaerő számára is pozitív motiváció, egyúttal a társadalom közérzetét is javítja.

– Melyek ezek a feltételek?

– A bizalomépítés, a kiszámíthatóság, a társadalmi kohézió, a szolidaritás, az átláthatóság, a gyűlöletkampányok mellőzése, a jövőorientált gondolkodás.

– Folytathatnánk a sort: a verseny visszaállítása, a monopóliumok lebontása, az igazságos és szolidáris közteherviselés.

– A kivándorlást is ezekkel lehetne fékezni. Akadnak települések, amelyek meghaltak. Ilyet a kétezres évek elején Romániában és Bulgáriában már láttunk, a következményeivel együtt. Ott csak a majdnem magatehetetlen, a földet fizikailag megművelni képtelen nyugdíjasok és a gyerekek maradtak otthon. Látni kell, hogy az említett országokban olyan zárványok keletkeztek, amelyek csak arra jók, hogy a népbutító kormánynak négyévente két kiló lisztért szavazatot adjanak. Lokális szinten már Magyarországon is elkezdődött a társadalom halála.

168ora.hu