h i r d e t é s

Ismét hűvösek lesznek a reggelek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét hűvösek lesznek a reggelek

2017. szeptember 04. - 06:55

Hétfőn eleinte a keleti tájakon még borongós, csapadékos idő várható, majd a délutáni, esti órákban itt is felszakadozik a felhőzet és megszűnik a csapadék. - írja az Időjárás.hu.

A hét többi részében továbbra is változékony időben lesz részünk, ráadásul a hűvös reggelek is visszatérnek...

Délelőtt az ország nyugati felén a változóan felhős, alapvetően napos idő várható, míg keleten erősen felhős, borult lesz az ég. Errefelé több helyen eső, zápor is kialakulhat.

Délután keleten is szakadozottabbá válik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre szinte már mindenütt készülhetünk. A változékony időben ugyanakkor keleten szórványosan kisebb eső, futó zápor még előfordulhat.

Többfelé élénk lesz az északnyugati légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 24 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Hétfőn keleten még kettősfront érezteti a hatását, máshol jellemzően a hűvös reggeli, illetve a napközben szeles idő képezi a tünetek fő forrását. - írja a meteoklinika.hu.

A kopásos ízületi bántalmakkal élők végtagfájdalommal ébredhetnek, a tünetek keleten helyenként délutánra sem szűnnek meg teljesen. Amennyiben a krónikus ízületi panaszokkal küzdők csoportjába tartózik, úgy érdemes már előző este csalánleveles borogatást alkalmaznia az érintett területeken. A tünetek enyhítésében továbbá sokat segíthet, ha reggel egy könnyű, tehermentes tornával átmozgatja a karokat és a lábakat.

Keleten a hidegfrontra érzékenyek továbbra sem szabadulnak a görcsös panaszoktól. Ha Ön is hasonló tünetektől szenved, érdemes napközben néhány csésze borsmenta, vagy kamillateát innia, mindkettő hatékony megoldásnak bizonyulhat a kellemetlen görcsök ellen. Emellett még mindig sokan küszködhetnek szív-, illetve keringési bántalmakkal is. Számukra a sok pihenés mellett galagonya tea, illetve szívre gyakorolt kedvező hatása miatt Omega-3 zsírsavakban gazdag élelmiszerek (pl. lazac, tonhal) fogyasztása ajánlott.

Máshol, jellemzően a szeles idő okozhat panaszokat; egyre többen érezhetik magukat szokatlanul feszültnek, nyugtalannak, egyeseknél fejfájás is felléphet. A stresszesnek ígérkező nap könnyebb átvészelésében azonban sokat segíthet, ha előzőleg tudatosan megtervezi a napirendjét, így a kellemetlen meglepetések is kevésbé tudják kibillenteni egyensúlyából. Jó hír viszont, hogy a nyugati tájakon sok napsütésre lehet számítani, amely kedvezően befolyásolja a hangulatot és a közérzetet is.

A parlagfűre érzékenyek panaszai végre a keleti tájakon is mérséklődnek, sőt az allergiásoknak egyelőre máshol sem kell intenzív tünetektől tartaniuk.

Keleten többfelé vizesek lehetnek, illetve könnyen csúszóssá válhatnak az utak, ezek területén nagyobb követési távolság tartása, valamint a hirtelen fékezés és irányváltás kerülése javasolt. Többfelé az élénk oldalszél szintén zavaró lehet, nyugaton pedig időnként a napfény is elvakíthatja a sofőröket. Nagy a balesetveszély, legyen a szokásosnál is körültekintőbb a közlekedés során!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu