h i r d e t é s

Jászberény még nem Waterloo a DK-nak, de egy lépés abba az irányba!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jászberény még nem Waterloo a DK-nak, de egy lépés abba az irányba!

2023. január 16. - 09:32

Az ellenzéki összefogás DK-s elárulását büntették vasárnap!

Forrás: Demokratikus Koalíció Jászberény/Facebook

Gyurcsány a városi hírek szerint végig fenyegette az összes nem DK-s ellenzéki budapesti kerületi polgármestert azzal, hogy két lehetőségük van, vagy átlépnek a DK-ba, vagy függetlenként indulnak a pártokat elhagyva. A hírek szerint a fő mondás az volt, hogy amennyiben nem úgy celekszenek, ahogy ezt ő feltételnek szabta, akkor a DK nem fogja támogatni és így biztos lesz a bukása.

Jászberény volt a főpróba!

A DK nem támogatta az ellenzéki összefogást Jászberényben, ezzel összefogott a Fidesszel, az árulást és fenyegetést dr.Gedei József hajtotta végre nagyon erős kommunikációs háttérrel. Jászberény a DK sz.r keveréssel, gyalázatos akcióitól volt hangos a kampányban, mindent elárultak, az összefogással kapcsolatban. Az országos választás kampányában ez a fajta magatartás sikeres volt számára, mert Márki Zajt lejáratta, az összefogást ellehetetlenítette, majd legnagyobbnak pártnak kikiáltotta a DK-t.

Vasárnap este megjött az igazság pillanata!

A DK nélküli ellenzék minden egyéni körzetet megnyert a polgármester jelölt pedig 2/3-1/3 arányban verte a Fidesz, (DK) jelöltet. Gyurcsány nárcisztikus agresszív politikája brutális vereséget szenvedett Jászberényben. A választók okosabbak voltak és átláttak a hazug, csak saját érdekeit szemelőttartó politikáján.

Az egész történet legnagyobb áldozata a végrehajtó dr. Gedei József lett aki az MSZP-t cserbenhagyva, elárulva ment át a DK-hoz. Mivel lemondott a DK vezetéséről és kilépett a DK-ból ez jelzi, hogy maradt valami az MSZP-ben tanult politikai gerincességből.

Az ellenzéki összefogásnak egyértelmű választ sikerült kapni, hogy van élet Gyurcsány nélkül.

A DK meg menjen arra, amerre elindult, Waterloo csatamezeje felé.