Jelentős ápolóhiány a hazai kórházakban
Olyan mértékűvé vált az ápolóhiány számos budapesti és vidéki kórházi osztályon, hogy azt már krízishelyzetként kell kezelni - mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke - írja a Sonline.hu.
Balogh Zoltán szerint számos osztályon a minimumelváráshoz képest is 30-40 százalékkal kevesebb nővér dolgozik. A kormányzat sokat tett az elmúlt években az ápolók megtartása, a nővérhiány csökkentése érdekében, de további lépésekre van szükség, különben a helyzet tovább romlik.
Az egészségügyi szakképzés rendszerének visszaállítása csak 2019–2020 táján fogja éreztetni a hatását (még nem lehet tudni, hogy a frissen végzettek közül mennyivel többen maradnak az egészségügyben), miközben a Nők 40 nyugdíjkedvezmény, illetve a szakma elöregedése miatt egyre többen mennek nyugdíjba.
Az egészségügyi bérek csak évek múlva lesznek versenyképesek azokkal a fizetésekkel, amiket most nyolcórás munkáért kínálnak például az IKEA-ban vagy a Lidlben – hozta fel példaként a kamarai elnök.
Az ilyen és hasonló helyeken 250-350 ezer forintos bruttó alapilletménnyel, cafeteriával és más juttatással csábítják a dolgozókat, miközben az egészségügyben a béremelések ellenére is ma még ennek csak a töredékét tudják fizetni.
A kórházak ebben a helyzetben – no meg a költségek minimalizálása érdekében is – egyre gyakrabban foglalkoztatnak „bérnővéreket”, akik vagy vállalkozóként vállalnak munkát több intézményben is, vagy munkaerő-közvetítőkön keresztül.
Balogh szerint ez veszélyes gyakorlat, ami ellen fel kell lépni, hiszen a jellemzően néhány műszakot, napot vállaló „bérnővéreknek” nincs helyismeretük, márpedig az egészségügyi intézmények biztonságos működtetéséhez ez elengedhetetlen.