h i r d e t é s

Jobbik: az államfő nem méltó hivatalához

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Jobbik: az államfő nem méltó hivatalához

2017. július 04. - 14:20

A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz. - írja a gepnarancs.hu.

MTI Fotó: Máthé Zoltán Forrás: gepnarancs.hu

Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte: a jogszabály elfogadásához kétharmados támogatás kellett volna a parlamentben, az alaptörvény VIII. cikke ugyanis ebbe a körbe sorolja a pártok gazdálkodásával összefüggő módosításokat.

Hozzátette, a szabályozást első körben a Fidesz is sarkalatos törvényként nyújtotta be, azonban miután “az MSZP kihátrált”, felesként vitték keresztül.

A politikus elmondta, hogy utólagos normakontrollért fordulnak az Alkotmánybírósághoz és ehhez várják az ellenzéki pártok támogatását, az államfő megfosztási eljárásához pedig már elvi támogatást kaptak a szocialistáktól.

Farkas Gergely a Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón egy iratmegsemmisítővel ledarálta az alaptörvény pártokra vonatkozó oldalát. Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesznek a saját alaptörvénye sem szent, ha a hatalom megtartásáról van szó.

gepnarancs.hu