Juszt: olyan hülyék, hogy nem tudják, hogy bűnt követtek el
Matolcsy György és Gerhardt Ferenc, miközben a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke "milliós fizetéseket kapnak alapítványaiktól", ezeket a jövedelmeket nem tüntették fel a vagyonnyilatkozatukban.
Ez így önmagában is bűncselekmény.
Ilyen eseten bármely magyar állampolgár ellen a NAV és a rendőrség adócsalás és okirathamisítás miatt - teljes joggal - indít eljárást, amelynek a vége elmarasztalás.
Az ügyészség közleményben elismerte, hogy Matolcsy György hamis vagyonnyilatkozatot adott le, amivel megszegte a hatályos magyar jogszabályokat, de mégsem indítanak ellene eljárást. HOPPÁ!!!! Ez is érdekes, de az indoklás még érdekesebb:
"Kétségtelen tény, hogy az alapítványoktól származó jövedelem adóköteles jövedelem, ekként pedig a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő, így a bűncselekmény objektív tényállási elemei, elkövetési magatartás, elkövetési tárgy megállapíthatóak, a feljelentett cselekmény tényállásszerű"... viszont "a feljelentett személyek tudatában az összegek saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény".
Hofi Géza most azt kérdezné: Mi van Pubi? Ha jól értem az ügyészség szerint bűnözők, de olyan hülyék, hogy nem tudják, hogy bűnt követtek el. S erről a szellemi állapotról ügyészségi papírjuk is van. Szóval annyira hülyék, hogy ez már büntethetőséget kizáró ok, de közben ahhoz nem elég hülyék, hogy ne vezethessék tovább a Magyar Nemzeti Bankot?
Juszt: olyan hülyék, hogy nem tudják, hogy bűnt követtek elMatolcsy György és Gerhardt Ferenc, miközben a Magyar...
Posted by SEJT on 2015. június 26.