Kezdett ciki lenni? Megszűnt az eljárás az „etikus hacker” ügyében
Hasonló ügyekhez mérten hosszú ideig mindent megpróbáltak elkövetni az érintett hivatalok, hogy az „etikus hackernek” nevezett fiatalt elítéltessék. Most végre belátták, hogy nem jelent semmilyen veszélyt a társadalomra.
Arra méltóbb társadalmakban egy magát és eredményét leleplező ember, aki nem élt vissza a pajzson tátongó meglelt réssel, elismerésben részesül. Nem tudni, hogy a hatóságok, vagy a BKK melyik akciófilmből vették az ötletet, hogy hála helyett inkább elhallgattatják azt, aki ahelyett, hogy visszaélt volna felfedezésével, figyelmeztette őket, hogy gond van a rendszerrel, de megvallottan ez a cél motiválta őket.
Van azonban egy körülmény, amiről sem a rendőrség, sem az üggyel foglalkozó orgánumok nem vettek tudomást. Emberünk ugyanis a leghatározottabban tagadta és tagadja, hogy hacker volna. Állítását azzal indokolja, hogy az url cím módosításával érte el azt, hogy 50 forintért válthatott elektronikus bérletet.
Ez nagyjából annyira hacker munka, mint amennyire egy ördöglakat megoldása bír az lenni. Ugyanis az url cím éppen azért szabadon hozzáférhető, hogy az egyes weblapok közt szabadon és könnyedén navigáljunk.
Ennek szellemében az is hacker támadás kéne, hogy legyen, ha webcímét manuálisan begépelve nyitunk meg egy weboldalt.
Elképzelhetetlen, hogy ezzel ne lett volna tisztában a rendőrség a szélessávú Internet korában. Még kevésbé elképzelhető, hogy erről a informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás címén feljelentést tevő T-Systems Magyarország illetékesei ne tudtak volna.
Sokkal inkább valószínűsíthető, hogy azt esettel példát, mégpedig elrettentő példát akartak statuálni.
A fiatalembernek azonban idejekorán gyanúja támadt a magyar igazságszolgáltatás sajátos szemlélete miatt és nyilvánosság elé vitte az egyébként nevetséges ügyet.
Az ügyben illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség immár nem gyanúsítottként tekint a kisvárdai fiatalra, aki idő közben több ajánlatot is kapott elismerésül.