h i r d e t é s

Ki mit ígér a nyugdíjasoknak? - Pártelnökök jönnek elő a farbával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ki mit ígér a nyugdíjasoknak? - Pártelnökök jönnek elő a farbával

2017. augusztus 30. - 16:34

Tíz pártelnök és egy alelnök ismerteti csütörtökön a legnagyobb nyugdíjas szervezet felkérésére, hogy mit gondol az általa vezetett politikai tömörülés a nyugdíjasok helyzetéről. Na, ki nem lesz ott? Természetesen a Fidesz és a KDNP képviselője. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Az ellenzék tizenegy meghatározó politikusa, többségében az általuk képviselt párt elnökei fogadták el a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) meghívását, hogy az őszi politikai szezon nyitányaként a nyugdíjasok helyzetéről, a magyar nyugdíjrendszer jövőjéről, az ezzel kapcsolatos feladatokról mondjanak véleményt augusztus 31-én.

Ahogyan a négy évvel ezelőtt szervezett hasonló pártelnöki találkozón, most is fontos lesz a szakpolitikai kérdések mellett az is, hogyan adja elő a politikus pártja álláspontját és a nyugdíjasok helyzetét javító terveit, vagyis egyfajta teljesítmény mérés, összehasonlítás is lehetővé válik a hatórásra tervezett program végén.

A NYOSZ olyan kérdésekre vár választ a pártvezetőktől, hogy milyen változásokat tartanak fontosnak a nyugdíjazás és a nyugdíjemelések rendszerében, mit gondolnak az egyéni nyugdíjszámlákról vagy a nyugdíjpénztár függetlenségéről, a minimálnyugdíjról vagy épp az állampolgári jogon járó alapnyugdíjról, az idősek foglalkoztatásáról.

A felkérést elfogadta Juhász Péter az Együtt, Molnár Gyula az MSZP, Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció és Bokros Lajos a MoMa elnöke, továbbá Karácsony Gergely a Párbeszéd és Szél Bernadett az LMP társelnöke. Ott lesz a rendezvényen a Kétfarkú Kutya Pártot vezető Kovács Gergely, a MOMENTUM elnöke, Fekete-Győr András és kora délután felszólal Vona Gábor Jobbik elnök is.

A januárban alakult Nyugdíjasok Pártja 50+ javaslatait Kabai Tibor társelnök ismerteti, az Európai Baloldal véleményét Vajnai Attila elnök, a Liberálisok álláspontját pedig Sermer Ádám elnökhelyettes mondja el.

A pártok nyugdíjas programjának bemutatása előtt a hazai nyugdíjasok életminőségét vizsgáló kutatás eredményeit ismerhetik meg a résztvevők. Az ország több pontján elvégzett felmérés rávilágít, hogy a magyar nyugdíjasok 43 százaléka nehezen tud megélni ellátása havi összegéből.

nepszava.hu