Tegyük fel, hogy Orbán Viktornak száz százalékban igaza van, és teljesen érvényes a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V vakcinára, amit mond: „Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret.” Csakhogy könnyen lehet, hogy a vakcina valóban szuper, be is oltanak vele, de nyáron, a nagy nyitások után mégsem engednek majd be oda, ahová épp utazni akarok.
A sürgősséggel engedélyezett vakcinákért, például a Magyarországra behozott kínai és orosz oltóanyagért nem a gyógyszergyártó, hanem az érintett kormány visel felelősséget - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Lisziewicz Julianna szerint az orosz és a kínai oltóanyagok fejlesztői is ugyanott tanultak, mint a nyugati szakemberek. A szakember arról is szólt, hogy a kínaiak nem feltétlenül akarják Magyarországon eladni a vakcinát, hiszen máshol is van piacuk.
A Szeged Televíziónak nyilatkozott Duda Ernő virológus professzor, aki szerint a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól - írja a szeged.hu.