Kiszáll az ellenzék győri polgármesterjelöltje
A napokban eldőlt, hogy Glázer Tímea másodszorra már nem fut neki a győri polgármesteri posztért folyó küzdelemnek – írja a magyarhang.hu.
A DK politikusa volt az ellenzék közös jelöltje – legalábbis addig, míg a helyi Jobbik fel nem rúgta a megállapodást – tavaly ősszel, bár a Borkai Zsolt kapcsán kirobbant botrányt megelőzően nem sok reményt fűzhettek egy ellenzéki győzelemhez. A polgármesterről szóló szexvideó nyilvánosságra kerülése után azonban szűkült az olló a Győr vezetéséért versengők között, október 13-án végül kevesebb mint hétszáz szavazat volt a különbség Borkai Zsolt és Glázer Tímea között.
A polgármester lemondását követően az ellenzéki oldalon felmerült, hogy inkább előválasztással kellene kiválasztani, ki mérkőzzön meg a Fidesz új jelöltjével. Glázer Tímea akkor még azt mondta, hogy amennyiben így döntenek a pártok, akkor ő elindulna egy ilyen megmérettetésen.
Az már kiderült, hogy az időközi választás január 26-án lesz, az pedig kérdéses, elég lenne-e az idő egy előválasztás megszervezésére és lebonyolítására. Glázer visszalépésével mindenesetre nem látszik, kik versenyezhetnének a posztért. A 24.hu információi szerint a Momentum most civilekkel tárgyal, hogy előválasztás nélkül megegyezzenek egy közös jelöltben, de ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg lesz saját jelöltjük.
A Magyar Hang kereste Glázer Tímeát a róla szóló hírrel kapcsolatban, de egyelőre nem értük el.
A Fidesz jelöltje nagy valószínűséggel Dézsi Csaba András lesz. A politikus jelenleg is tagja a helyi képviselőtestületnek a Fidesz–KDNP színeiben, egyéni körzetét megnyerve jutott be a közgyűlésbe. 48 százalékot szerzett. Az ország egyik legismertebb kardiológusa, a helyi Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa. Emellett van saját TV műsora is Győrben, és fél tucat könyvet is írt már.