Komjáthi Imrét indítja az MSZP Csepelen
A szocialisták mozgalmárjával Csepelen vághat vissza az MSZP a Momentumnak.
Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét is indítja a párt egyéni körzetben a 2022-es választáson. A politikus korábban még nem indult országos választáson: "Úgy tűnik, hogy borsodi nagycsaládos mozgalmárból országos politikussá váltam" – indokolta Komjáthi Imre, hogy miért fogadta el a felkérést.
Komjáthi Imre 2006-ban lépett be az MSZP-be, országosan akkor lett ismert a neve, amikor 2012-ben megszervezte az Éhségmenetet. 2014 és 2016 között volt először tagja az MSZP országos elnökségének, parlamenti képviselő azonban még soha nem volt, eddig nem is ambicionálta.
Mint elmondta, „körülbelül fél tucat helyről” keresték, hogy induljon ott: ezek között vidéki és budapesti választókerületek is vannak. Jövő hét közepén jelentik be, hogy végül hol indul Komjáthi, azonban több helyről is azt hallottuk: arról győzködik erősen, hogy „induljon Vörös Csepelen”, mert az jól állna a mozgalmár múltjához.
Ha ez így történne, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy az MSZP visszavág a Momentumnak Zuglóért.
A 17-es számú budapesti választókerületet ugyan Csepelként szokás emlegetni, de ide tartozik Soroksár is: itt a Momentum már januárban bejelentette, hogy az előválasztáson Szabó Szabolcsot, a választókerület inkumbens országgyűlési képviselőjét indítják.
Szabó Szabolcs 2014-ben és 2018-ban is az Együtt politikusaként nyert Csepelen mandátumot Németh Szilárd ellen. 2014-ben Szabó úgy győzött hajszállal, hogy a jobbikos Léhmann Viktor is szerzett 18 százalékot, 2018-ban pedig a szintén jobbikos Bereczki Miklós vitt el 15 százalékot az ellenzéki szavazatokból, de ekkorra már Németh Szilárd hátránya 5 százalékpontra nőtt Szabó Szabolcshoz képest.
Zuglóban február közepén lett kisebb feszültség abból a Momentum és az MSZP között, hogy Fekete-Győr András pártja bejelentette, az ő támogatásukkal indul az előválasztáson a XIV. kerületben az egyébként Tolna megyei Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus független jelöltként, de a Momentum támogatásával állna rajthoz a 2022-es választáson is, ám előbb a mandátumot 2014 óta birtokló MSZP-s Tóth Csabával kell megmérkőznie az ellenzéki előválasztáson.
A zuglói előválasztás azért is érdekes, mert ez az egyik legkönnyebb terepe az ellenzéknek: aki az előválasztást megnyeri, nagy valószínűséggel behúzhatja majd a mandátumot. Tóth Csaba nem is örült a Momentum bejelentésének, még egy fideszes politikusnak a Hadházyt támadó videóját is megosztotta az oldalán, amit aztán később törölt.
Fekete-Győr András még tavaly nyilatkozta azt, hogy egy ellenzéki közös listán nem lehet rajta Tóth Csaba neve. Egy múlt heti háttérbeszélgetésen rákérdeztünk, hogy Zuglóhoz hasonlóan lesznek-e még olyan választókerületek, ahol a Momentum ráindul a szerintük nem vállalható jelöltekre: a pártelnök némi hezitálás után azt mondta, most nem jut eszébe ilyen, de előfordulhat. (24.hu)