h i r d e t é s

Kormányzatilag kozmetikázott választások

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kormányzatilag kozmetikázott választások

2017. május 01. - 12:33

„Magyarországon demokrácia van. Akinek valami nem tetszik, annak kuss.” Ezzel igyekszik a kormány elejét venni mindenfajta érdemi tárgyalásnak. 

Teszi mindezt gondos előkészületeket követően, hiszen a jelenleg szakadék felé száguldó ország fékolaját éppen ők engedték le. Így jöhetett létre, az azóta legfeljebb egy-két milliós támogatást élvező „kétharmad is”.

Amíg azonban megvolt ez a kétharmados túlerő a Fidesz tett róla, hogy az érdemi ellenállás és a korrigálás lehetőségétől is megfosszák nemcsak az országot, de saját magukat is. Tehát nem egyszerűen fék nélkül száguldozunk, a kormányművet is tönkretette a Fidesz nevű sofőr. Tette mindezt tudatosan, elképzelhetetlen ugyanis, hogy azok akik a kartellezést legitimálását elérték, ne látták volna előre, mekkora kárt okoznak ezzel az országnak. Épp ezért az anyósülésen rekedt nép már nem feltétlenül bízik meg vezetőiben.

Csakhogy mit tud a nép tenni? 2011-ben hatályát vesztette minden alkotmányos jogunk, noha sokan még mindig azt tekintjük érvényben lévőnek.

A választások előtt alig egy évvel már készülni kéne az újabb kísérletre, hogy a kormányváltással esélyt adjunk magunknak a túlélésre. Ehhez azonban olyan választási törvény kéne, amit nem a Fidesz alakított saját hatalma megszilárdítására.

Kellene továbbá olyan hazai támogató erő, amelyik képes vállalni egy az ellenzéket egy tömbbe szólító kampányt.

A 24.hu figyelt fel arra a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre, ami lényegében a Simicska Lajos üzletét ellehetetleníteni célzott lépés. Arról van szó, hogy csak önkormányzati engedéllyel lehet majd reklámfelületeket kihelyezni a közterületekre. És lássuk be az önkormányzatok – ismerve a Fidesz iránti feltétlen hűségüket – nem fognak igyekezni engedélyt adni semmilyen ellenzéki pártnak kampányuk hirdetésére.

Az is érdekes ebben a vonatkozásban, hogy minden egyes ellenzéki pártnak jószerével csak Simicska Lajos cége jelenthet opciót. Íme a kvázi monopol helyzet esettanulmánya.

Magyarán nem elég, hogy egy irányíthatatlanul és megállíthatatlanul száguldó járművön rekedtünk, a sofőr kulcsra zárta fülkéje ajtaját így még arra sem hagyva esélyt, hogy egy érvényes jogosítvánnyal bíró ember üljön helyére.

Igaz, ez a probléma, akkor lenne igazán égető, ha beszélhetnénk egységes ellenzékről, amelyre csakúgy mint 2014 előtt még mindig hiába várunk.

Ugyanakkor Orbánnak van miért félnie, egyre világosabban látszik, hogy nem mindenki ért egyet az Európai Unió ellenes uszításával, különösen annak tükrében, hogy a nép eddig legalább könyöradományhoz juthatott az Unió által folyósított támogatásokból.

Tisztában kell lennie helyzetével, hiszen olyan nyilvános eseményen is csak testőrgárdájával mer mutatkozni, ahol csak a helyi néhányszáz fideszes rokon tapsolja ütemre a legelképesztőbb kijelentéseit is.