h i r d e t é s

Köszönet Majtényi Lászlónak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Köszönet Majtényi Lászlónak

2017. március 17. - 14:23

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei választmánya, a párt tagjai, támogatói nevében tisztelettel köszöni Majtényi  Lászlónak, hogy a reményt, a szabadságba, a jövőbe vetett hitüket visszaadta! - írja a szocialista párt közleményében.

Szakmai tudásával, emberségével, tehetségével bizonyította alkalmasságát a köztársasági elnökjelöltségre. Ön valóban alkalmas lett volna arra, hogy egy békétlen országban megteremtse a régóta várt megbékélést a szekértáborok között. Személyisége, kompromisszumkészsége, a jogállamiságról vallott nézetei alapján Ön képes lett volna nyugalmat teremteni ebben a csatatérré változtatott országban! Ön példát adott és visszaadta a hitünket abban, hogy összefogással lesz Negyedik Köztársaság, ahol szabad a sajtó, ahol a szegénység, a nyomor, az ország szétlopása, a mutyi felszámolásra kerül. És ott majd sok-sok Majtényi László foglalja el azokat a székeket, melyekből az országról, a nemzetről döntenek. Az Ön személye, civil kurázsija erősített bennünket abban, hogy hazánk nem maradhat a milliárdos „gázszerelőkről” híres ország, hanem a kiművelt emberfők, a tudás, az ész országa lesz. Az Ön személyes kiállása, szabadságszeretete, humánuma erőt, bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy véget vessünk a „percemberkék dáridójá

Szakmai tudásával, emberségével, tehetségével bizonyította alkalmasságát a köztársasági elnökjelöltségre. Ön valóban alkalmas lett volna arra, hogy egy békétlen országban megteremtse a régóta várt megbékélést a szekértáborok között. Személyisége, kompromisszumkészsége, a jogállamiságról vallott nézetei alapján Ön képes lett volna nyugalmat teremteni ebben a csatatérré változtatott országban! Ön példát adott és visszaadta a hitünket abban, hogy összefogással lesz Negyedik Köztársaság, ahol szabad a sajtó, ahol a szegénység, a nyomor, az ország szétlopása, a mutyi felszámolásra kerül.  És ott majd sok-sok Majtényi  László foglalja el azokat a székeket, melyekből az országról, a nemzetről döntenek. Az Ön személye, civil kurázsija erősített bennünket abban, hogy hazánk nem maradhat a milliárdos „gázszerelőkről”  híres ország, hanem a kiművelt emberfők, a tudás, az ész országa lesz.

Az Ön személyes kiállása, szabadságszeretete, humánuma erőt, bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy véget vessünk a „percemberkék dáridójának”!

Majtényi Úr! Köszönjük!