h i r d e t é s

Külföldi sajtó Magyarországról - Tanárok harcot hirdetnek Orbán ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Külföldi sajtó Magyarországról - Tanárok harcot hirdetnek Orbán ellen

2016. március 17. - 10:46
0 komment

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a magyar gazdaság helyzetéről közölt összeállítást szerdai számában, a Spiegel Online hírportál pedig a keddi oktatási demonstrációról írt - írja a GazdaságPortál.

A kép illusztráció! - forrás: nepszava.hu

A FAZ Legalább Magyarország örömet okoz a befektetőknek címmel közölte Christian Geinitz írását, aki kiemelte, hogy a budapesti részvénypiac emelkedőben van, és “mint oly sokszor, az állam most is fáradozik, hogy még jobban menjen”, így első lépésként átvette a tőzsdét üzemeltető társaságot.

A magyar miniszterelnök az uniós kormányfők között “egy kicsit a rosszfiúnak számít”, ami nacionalista retorikájából, az állami beavatkozásokból és a demokrácia nem megfelelő állapotával kapcsolatos panaszokból adódik, “de pillanatnyilag jól megy Orbán Viktornak”. Először a devizában eladósodottak megsegítésére tett intézkedéseit utánozták egyes kormányok, most mások a menekültkérdésben követett “bezárkózási politikáját” veszik át.

Más vonatkozásban is “magyar viszonyokat” kívánnak maguknak egyesek, már ami a gazdaság és a részvénypiacok dinamikáját illeti – tette hozzá a FAZ szerzője, ismertetve a hazai össztermék, a munkanélküliség, a költségvetési hiány és az államadósság alakulásáról szóló adatokat, amelyek – mint írta – a piacokat és a hitelminősítőket is meggyőzik. Kiemelte, hogy Fitch tíz hét múlva a befektetésre ajánlott sávba emelheti a magyar állampapírok besorolását, a Moody’s pedig júliusban vagy októberben teheti ezt meg.

A budapesti tőzsde is “mesésen” teljesít – írta, ismertetve a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX alakulását. Egyebek között hozzáfűzte, hogy az Európai Bizottság dicsérte a kormányt a bankadó csökkentéséért és a pénzügyi szféra szabályozása kiszámíthatóságának javításáért.

A Spiegel Online Tanárok harcot hirdetnek Orbán ellen címmel közölt írást, amelyben a szerző, Keno Verseck kiemelte, hogy Magyarországon “mindent a kormány diktál a tanároknak”, akik ezt most már nem tűrik. Egyebek között kifejtette, hogy a tanárok körében már régóta van “forrongás” az oktatási reformok miatt, és a kormány “időközben felismerte, mennyire veszélyes lehet ez a folyamat”.

http://www.spiegel.de/unispiegel/studium/ungarn-lehrer-protestieren-gegen-viktor-orbans-bildungspolitik-a-1082249.html

A Globus című horvát hetilap legújabb számában arról írt: két Európa létezik, egy liberális és egy populista jobboldali, ez utóbbit Orbán Viktor vezeti.

Ines Sabalic szerző szerint míg a liberálisok vezetője Európában Angela Merkel német kancellár, addig a jobboldali populizmusé Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Sabalic ugyanakkor kiemeli, hogy Orbánt Merkel konzervatív pártjának bajor testvérpártja, a CSU is támogatja.

“Orbán Viktornak sokkal több csendes támogatója van, mint azt az első látásra feltételeznénk” – írta.

Kiemelte: amikor Orbán Viktor megépítette a kerítést, nyíltan támadták, mindazonáltal zárt ajtók mögött dicsérték, és Schengen, valamint a szabad Európa megmentőjének tartották.

Európa azt az üzenetet szeretné küldeni a migránsoknak, hogy jól gondolják meg, mielőtt a jobb élet reményében Németországba, vagy a skandináv országokba indulnak. Magyarország és Orbán pedig ezt az üzenetet egyértelművé teszi számukra. Az üzenet az, hogy “nem látunk szívesen benneteket” – húzta alá.

A cikk írója felteszi a kérdést: Orbán Viktor valóban megmentette Schengent, és megvédte Európa határait?

Sabalic szerint az eredmény egyelőre annyi, hogy a schengeni határok kitolódtak, Angela Merkel politikailag meggyengült, továbbá a tagországok megosztottak Görögországgal kapcsolatban, mert másképp látják Európa jövőjét. Emellett erősödött a populista jobboldal, és Nagy Britannia kész kilépni az Európai Unióból. (MTI) / gazdasagportal.hu