A környezetpusztítás felerősödésével a választók egyre többször szavaznak azokra a pártokra, amelyek ezt a kérdést programjuk középpontjába helyezik.

Azzal, hogy hatalomra jutnak, ahogyan ez most Németországban is történt, a környezetvédők célja, hogy „belülről” hozzák el a szükséges változásokat. A múltbeli és a jelenlegi tapasztalatok, különösen a nagyvárosokban, azonban azt mutatják, hogy hatalmi pozíciókban a felelősség gyakorlása arra vezethet, hogy inkább saját magukat változtatják meg, mint a rendszert, amelynek megreformálását célul tűzték ki. Ugyanakkor ma már a politikai palettán majd minden párt hivatkozik erre a tényleg alapvető problémára, de közben jelentősen eltorzítják magát a kérdésfelvetését is.

1974-ben, nem sokkal azelőtt, hogy bejelentkezett mint a Francia Köztársaság első környezetvédő elnökjelöltje, René Dumont[1] agronómus a Le Monde diplomatique hasábjain fogalmazta meg azt az alternatívát, amelyet el kell döntenie a zöld politikának. Megpróbálhatjuk – írta – felébreszteni a felelősök lelkiismeretét. De „a kapitalista rendszerben egy új ember ilyen csodálatos felbukkanása nagyon valószínűtlen. A kereszténység kétezer éve próbálkozik ezzel, és kudarcot vallott: mert az önző gazdagok iránti jóindulatot ajánlgatja, ahelyett, hogy meghirdetné a szegények lázadását és a keresztes hadjáratot a páncélszekrények ellen.”[2]

René Dumont kezdettől egy pacifista és internacionalista környezetvédelem szempontját képviselte. Ennek része volt a rendszerváltás, a déli népek vezetésével. A gyarmatosítás időszaka a végéhez közeledett, és az ENSZ 1972. júniusi környezetvédelmi konferenciáján az akkoriban még új politikai ökológia napirendje „a racionális tervezés”, és „a tudomány és technológia alkalmazása” mellett felvette céljai közé „a gyarmatosítás és egyéb elnyomási formák” elleni küzdelmet is. René Dumont, meggyőződését nem feladva vett részt a brit Néppárttal, majd néhány évvel később a német Zöldekkel is, a politikai játszmában. De nem sikerült befutnia. A nukleáris apokalipszistől való félelem, a Dél óriási fejlesztési szükséglete és az északiak fogyasztási mániája között a bolygó védelme elveszett és az emberek tudatában alig foglalt el több helyet, mint néhány homokszem.

Majd eltelt egy fél évszázad, és ma az ökológia mindenütt jelen van. De vajon milyen ökológia? „Az LVMH számára a környezet megóvása sokkal több mint kötelezettség: kényszerítő erő, a versenyképesség motorja” – magyarázza a luxustermékekre kiépült multinacionális konszern, amelyet egy olyan ügyfélkör értékel nagyra, amely nem igazán lelkesedik a nemnövekedésért. Csak a fiatalság egy bizonyos része pánikol a Föld mérgezése miatt, a hipermarketek polcain a bioélelmiszerek egyre több helyet foglalnak el, az újságírók és kutatók „az élővilág szenvedése miatt siránkoznak ”[3] a Libération címlapján (2021. november 10–11.) látható fókabébi értetlenkedő szeme előtt.

„Az éghajlati vészhelyzet” berobbanása a társadalom fő problémái közé, sőt mondhatjuk, hogy a középpontjába, logikusan a fenntarthatatlan gazdasági modellt – és a kilépést vagy az adott gazdasági modell felszámolását – kellett volna reflektorfénybe helyeznie. De a következmény nem hozta magával az ok felismerését. Ahogy Jean-Baptiste Comby szociológus megjegyzi, az éghajlati kérdések előtérbe kerülésével együtt járt a probléma politikamentessé válása is. A média erkölcsi kérdésként kezeli és közben a nemzetközi gazdasági berendezkedést ügyét átalakítja az egyéni viselkedés megváltoztatásának problémájává.[4] A bolygó megmentése érdekében mindenki válogassa szét a hulladékát, selejtezze le a régi dízelautóját, újítsa fel rosszul szigetelt lakását, csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, és bevásárláskor részesítse előnyben a helyben termelt árukat... Ezeknek az apró gesztusoknak természetesen ára van, így a jólfizetett vezetők nagyobb valószínűséggel öltik magukra az ökopolgár ruháját, mint a beosztottak és a munkások, miközben előbbiek a légi utazásaikkal, tágas otthonaikkal és új és újabb okostelefonjaikkal többet szennyeznek, mint az utóbbiak. A politikában és a médiában uralkodó megközelítés tehát „a gazdagok ökologiája”, amely nem szól arról, hogy a környezetszennyezés nagyon is egyenlőtlen.

„Változtassunk”, „Sürgős! Kezd forró lenni a helyzet”, „Mindenki felelőssége”, „Ha mindenki tesz egy kicsit, az az életet segíti” – harsogják üzeneteiket az államilag finanszírozott kommunikációs kampányok. A rendszer és a gazdasági berendezkedés helyett az értékeket és az erényes viselkedést hangsúlyozzák és ezt a megközelítést erősítik a zöldpártok is.

És a zöldpártok éppen akkor kerülnek be Európa politikai intézményeinek hatalmi központjaiba, amikor már lemondtak arról, hogy megváltoztassák a világot. 1993 és 2021 között azon európai országok száma, ahol van legalább egy zöld miniszter a kormányban, 1-ről 11-re nőtt. A Zöldek számos 500 000 lakosnál nagyobb város vezetésében játszanak meghatározó szerepet. Paradox módon a választási siker kettős politikai gyengeséget takar. Először is azért, mert a jómódú, városi réteg céljait tükrözik, és nem képviselik az alkalmazotti és dolgozó osztályokat, akikre pedig jobban kihatnak a környezetszennyezés következményei. Másodszor, amióta hatalomba kerültek, nem sikerült jelentős eredményeket elérniük, így végül csak kullognak az egyesületi és aktivista mozgalmak nyomában.

A szeptember 26-i német parlamenti választásokon a Zöldek által elért jó eredmény (14,8%) leginkább úgy értelmezhető, ha észrevesszük a választóik – az országos átlagnál fiatalabb, városi, nyugati, jómódú és női – szociológiai helyzetét. A párt a fizikai dolgozók mindössze 8%-ának szavazatát nyerte el (szemben a Szociáldemokrata Párt [SPD] 26%-ával), de háromszor annyi köztisztviselőt vonzott. Egyetlen más párt szavazói között sincs ennyi egyetemet végzett, és a vidéki és a városi választókerületekben elért eredmények között is mély – 60 százalékos – különbség van. A kép még világosabb, ha a párttagságot tekintjük: csaknem háromnegyedük (72%) végzett egyetemet – ez három és félszerese az országos átlagnak.[5]

A legtöbben Franciaországban is a nagyvárosokban szavaznak a Zöldekre. Párizsban az Európa Ökológia, A Zöldek (Europe Écologie Les Verts, EELV) „a legjobb eredményeit a „bobo”[6] kerületekben, a belvárosban és a város keleti részén érte el” – állítják a választások után készült felmérés szerzői.[7] A posztmaterialista párt sikerei a négyzetméterárat és a felsőfokú végzettségűek arányát követik. Az egyébként szűk társadalmi réteg egy olyan politikai ökológia képét mutatja be, amely közömbös, sőt akár ellenséges azokkal szemben, akik jobban aggódnak a hónap vége, mint a világ vége miatt. „Az ingatlanok értékét pedig kifejezetten növelik azok a zöld infrastrukturális beruházások – ökonegyedek, alacsony energiafelhasználású épületek, kerékpárutak, sétálóutcák, termelői piacok, városi kertek stb. –, amelyeket a környezetvédelem nevében alakítanak ki a nagyvárosok szívében” – mint azt Flaminia Paddeu[8] földrajztudós megállapítja. A nagyvárosokban már bevált receptek – például a gépjárműforgalom korlátozása és a gyárak bezárása, amikor is gyakran hivatkoznak környezetvédelmi érvekre – átültetése a városkörnyéki településekre komoly kihívást jelent, és csak tovább növeli a két különböző réteg között a szakadékot.

Megmaradni a trendi életstílus képviseleténél vagy kialakítani a lakosság többségét képviselő zöld politikát – a dilemma kiolvasható a pártok politikai programjaiból. Bárki, aki kicsomagolja az „értékekkel”, a „befogadó és „sokszínű” demokráciával”,  „rugalmassággal” és „a  közösségelvű együttélés oázisával” megspékelt kisfilmjük jelentését, végül radikális javaslatokat fog találni a francia Zöldek „Projekt a jó életért” vagy a német Zöldek új programjában is:[9] ki kell lépni a növekedési modellből és a szabadkereskedelmi megállapodásokból, a hosszú szállítási láncok helyett vissza kell telepíteni a helyi ipari termelést, bevezetni a gazdasági tervezést, újratervezni magát a munkát, a letörni a multinacionális vállalatok rabló hatalmát, a konfliktusokat diplomáciai úton megoldani, megteremteni a nukleáris erőktől mentes globális béke korszakát. Ezeket a célokat azonban semlegesíti a nemzetközi gazdasági rendhez való ragaszkodás, amely megakadályozza megvalósításukat.

A Zöldek hallani sem akarnak arról, hogy túl merészkedjenek a „szociális-ökológiai piacgazdaságon” – ami nem más, mint az ordoliberalizmus egy halványzöld változata –, és ragaszkodnak a NATO-hoz is. A francia Zöldek támogatják ugyan az Atlanti Szövetségből való kilépést, de jelöltjük, Yannick Jadot geopolitikai elemzései összhangban vannak a mai orosz- és Kína-ellenes hidegháborús magatartással.[10] A párt szerint „az Európai Unió, és tágabb értelemben Európa a megfelelő keret a globális pénzügyi kapitalizmussal, a szociális és környezeti dömpinggel való szembeszálláshoz”. Röviden, az egységes piac a megoldás a piac pusztítása ellen...

Igazságtalan lenne egyedül a környezetvédőket bírálni azért, mert képesek hamis érveket felsorakoztatni az igaz ügyek mellett: Nyugaton a politikai hatalomhoz vezető út kizárólag a gazdasági rendszer és főbb intézményeinek elfogadásán át vezet. Ugyanakkor tény, hogy emiatt a pragmatikus hozzáállás miatt romlik a zöldpártok hitele, főleg amióta egyre többeknél tudatosul az éghajlati vészhelyzet: mit érnek a félmegoldások, amikor gyorsan és határozottan kellene fellépni a jelenlegi gazdasági berendezkedéssel együtt járó kataklizma ellen?

A felgyorsult környezeti pusztulás átcsap a környezetvédő csoportok feje fölött és félő, hogy emiatt elavulttá és banálissá válnak. Az olyan társadalmi mozgalmak, mint a Fridays for Future [Péntekek a jövőért] vagy az Extinction Rebellion[11] [Kihalási lázadás] látványos akcióikkal, karizmatikus vezetőikkel és türelmetlen fiatalságukkal magukhoz vonzzák a média figyelmét. A zöldpártokat a kompromisszumaikra és a tétlenségükre emlékeztetik: már három évtizede vannak ökológus miniszterek a francia kormányban, és a talajvagyon megőrzésére hozott intézkedéseket… 2050-re tervezik, a glifozát betiltását folyamatosan halogatják, az energetikai felújítás csigalassúsággal halad, az utak és az autók szaporodnak, vasútvonalakat viszont bezárnak stb. A hivatásos aktivisták és a lelkes talpasok, a közvetlen akciót támogatók között néha sikerül összhangot találni, de ez nem jelenik meg a szavazófülkékben. A ritka kivételektől eltekintve, a nukleáris hulladék, gátak, alagutak, ipari farmok vagy óriási hulladéklerakók elleni lakossági tiltakozás „nem hozott érdemi többletszavazót az EELV számára.”[12]

A másik veszély pedig a mozgalom felhígulása. Az olyan pártok, mint a La France insoumise[13] [Lázadó Franciaország] és északi rokonai megalakulásuk óta hirdetik magukról, hogy fontos nekik a környezetvédelem, még akkor is, ha nincs benne a nevükben a „zöld” címke. Aztán a divat segítségével a hívek váratlanul is szaporodnak. 2021 novemberében egy hatoldalas politikai szórólap, amely Bagneux-Montrouge-Malakoff képviselőjének „a bolygó és a legszerényebben élők védelmében” tett erőfeszítéseivel büszkélkedik, és a műanyag, a növényírtó szerek, a hulladék, a zaj és a szénerőművek ellen foglal állást, kifejti: „Prioritásom az ökológia”. Csak a nagyon erős nagyítóval rendelkező olvasók vehették észre a dokumentum alján apró betűkkel az „ En marche”[14] [Előre!] feliratot.

Ezek az ellentmondások és buktatók magyarázzák a politikai ökológia igazi meglepetését: amikor minden szél az ő vitorlájukat dagasztja, befolyásuk mégsem lett erősebb.

Fordította: Morva Judit / magyardiplo.hu

[1] https://fr.wikipedia.org/wiki/Ren%C3%A9_Dumont

[2] René Dumont: Population, subsistance et révolution [Lakosság, megélhetés és forradalom], Le Monde diplomatique, 1973. november.

[3] Frédéric Lordon: Pleurnicher le vivant [Siránkozni az élőért], blog du Monde diplomatique, 2021. szeptember 29.

[4] Cf. Jean-Baptiste Comby: La question climatique. Genèse et dépolitisation d’un débat public [A klímakérdés. A közbeszéd megszületése és politikamentessé válása], Raisons d’Agir, Párizs, 2015.

[5] Christophe Hasselbach: Die Bundestagswahl in Zahlen: Ein geteiltes Land [A szövetségi választás számokban: megosztott ország], www.dw.com, 2021. szeptember 28.; Oskar Niedermayer: Die soziale Zusammensetzung der Parteimitgliederschaften [A párttagság társadalmi összetétele], www.bpb.de , 2020. augusztus 26.

[6] A Bobo a bourgeois-boheme szavak összevonásával keletkezett és a jómódú felsőközép ugyanakkor modern életvitelt folytató réteget jelenti – a ford.

[7] Jérôme Fourquet és Sylvain Manternach: Les ressorts du vote EELV aux élections européennes [A Zöldpárt szavazatok indítékai az európai választásokon], Fondation Jean Jaurès, Párizs, 2019. szeptember 20.

[8] Flaminia Paddeu: Sous les pavés, la terre. Agricultures urbaines et résistances dans les métropoles [A járda alatt a föld. Városi mezőgazdaság és ellenállás a nagyvárosokban], Le Seuil, coll.  Anthropocène, Párizs, 2021.

[9] Le projet Bien Vivre [A jó élet projekt], elérhető itt: www.eelv.fr;  …zu achten und zu schützen… Veränderung schafft Halt, Grundsatzprogramm, Bündnis 90/ Die Grünen, 2020. november.

[10] Serge Halimi: Vous avez dit unités? [Egységről beszélt?], Le Monde diplomatique, 2021. május, magyarul itt olvasható: http://www.magyardiplo.hu/archivum/2021-januar-december/276-2021-majus/2994-egysegrol-beszelt.html

[11] Claire Lecœuvre: Les écologistes tentés par l’action directe [Közvetlen akciókra csábított környezetvédők], Le Monde diplomatique, 2019. november.

[12] Jérôme Fourquet és Sylvain Manternach, id. m.

[13] Új baloldali párt, l. https://hu.wikipedia.org/wiki/Engedetlen_Franciaorsz%C3%A1g – a ford.

[14] Emmanuel Macron pártja – a ford.