h i r d e t é s

Lázár gigantikus szocialistázással és sorosozással válaszolt arra, hogy indul-e vizsgálat a CÖF-CÖKA-t 500 millióval kitömő MVM ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár gigantikus szocialistázással és sorosozással válaszolt arra, hogy indul-e vizsgálat a CÖF-CÖKA-t 500 millióval kitömő MVM ellen

2017. május 15. - 18:41

Varga László MSZP-s képviselő kérdezte a Parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy az MVM 508 millió forint támogatást adott a CÖF-CÖKA-nak, sokkal többet, mint bárki másnak. - írja a 444.hu.

Forrás: 168ora.hu

Ez a közpénz egyébként sem az állami vállalat, sem a kormánypárti civil szervezet vezetője szerint nem közpénz.

Varga azt kérdezte, indítanak-e vizsgálatot az ügyben az MVM ellen, és milyen személyi következmények lesznek. Arra is rákérdezett, Lázár mit gondolt volna egy ilyen helyzetről ellenzéki képviselőként fordítva.

Lázár János azt mondta, ne vegye sértésnek a választ Varga, mert MSZP-s képviselőként az MVM gazdálkodásával kapcsolatban kérdezni bármit pikírt, rosszindulatú. Lázár szerint az MSZP 8 éves kormányzása alatt több 10 milliárd forintot loptak ki az MVM-ből a szocialisták háttéremberei,

ehhez képest mindenféleképpen evolúciós eredmény, hogy ma az MVM 500 millió forinttal – az önök állítása szerint – támogat egy civil szervezetet. Legalább nem lopják el ezt a pénzt a szocialisták vagy bárki más!

Lázár szerint

ha ez a pénz hiányzik a szocialisták pártkasszájából, akkor ezt kell megkérdezni.

Mint mondta, az MVM vezetése a szocialisták idején súlyosan visszaélt a közvagyon kezelésével. Tizen-egynéhány büntető eljárás indult az MVM korábbi, szocialista vezetése ellen, amelyek sajnos még most is folynak, vagy nem vezettek eredményre – mondta Lázár.

Ezután arról beszélt, hogy:

az MSZP-nek nem azt kéne néznie, hogy „az MVM miért ad egy magyar, a Soros-birodalomhoz szemmel alig látható civil mozgalomnak pénzt”, hanem az a kérdés, hogy miért állnak Soros György mögé.

Az MVM piaci bevételeiből azt támogat, akit támogathat egy piaci cég

– mondta Lázár.

Varga ezután azt mondta, hogy ha nem indul vizsgálat, akkor az MSZP megteszi a feljelentést. Szerinte piactorzító, hogy az MVM által utalt összeg nagyobb, mint amennyi állami támogatásban részesül például a Jobbik vagy az MSZP.

Lázár erre azt kérdezte, hogy az mennyire méltányos, hogy

Soros György a Brüsszelben Magyarország ellen dolgozó munkatársainak több pénzt ad, mint amennyi a magyar állandó képviselet bérezése.

444.hu