Lengyelek gyalázzák Orbánt az interneten
Orbán Viktor a lengyel kormánypárti szavazók céltáblája lett a Twitteren, miután ő is az ellenzéki Donald Tuskot szavazta meg az Európai Tanács elnökének - írja az Index.
Orbán Viktort fölkapta a lengyel Twitter csütörtök este, amikor kiderült, hogy a magyar miniszterelnök nem megy szembe mindenki más akaratával, és ő is megszavazza a lengyel ellenzéki Donald Tuskot, hogy ő maradjon az EUrópai Tanács elnöke még két és fél évig.
Lengyelországban úgy tűnik, reménykedtek benne, hogy a híres szövetséges, Orbán Viktor felveszi a kesztyűt, és az utolsó pillanatban bedobott lengyel kormánypárti jelölt, Jacek Saryusz-Wolski mellé áll. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak nagyon szúrta a szemét, hogy a legnagyobb politikai ellenfelük, Donald Tusk vezeti az Európai Unió politikai irányító testületét, és szerették volna megfúrni a jelöltségét.
Orbán azonban már a csúcstalálkozó elején kijelentette, hogy a Fidesz és a KDNP európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a jelöltjét fogja támogatni. Mivel a lengyel miniszterelnök kivételével mindenki más is így tett, megspórolta magának, hogy újból renegátnak kiáltsák ki. 2014-ben Orbán Viktor a szintén néppárti Jean-Claude Juncker ellen szavazott, amikor az volt a kérdés, hogy Juncker legyen-e az EU kormányának, az Európai Bizottságnak az elnöke.
Nem menekül viszont a lengyel twitterezők haragjától:
Van itt szó hátbaszúrásról,
@B_Melanisdottir zwykły zdrajca, który na rozkaz wsadziłby nóż w plecy! @Viktor_Orban
meg arról, hogy a lengyel-magyar barátságról szóló hangzatos kijelentések csak szavak.
@EdytaMF To przynajmniej wiemy że deklaracje przyjaźni Polska-Węgry są o doopę rozbić. @Viktor_Orban Shame on you!')
„Még Orbán is berezelt?” – kérdezte Piotr, és sírva fakadt.
Krystyna temeti az Orbánnal kötött szövetséget, de közben jót nevet rajta, mint aki nem lepődött meg.
@romanimielski Orban nigdy nie był z Kaczyńskim on go umiejętnie rozgrywał
JaBu1974 is úgy látja, hogy Orbán sosem állt igazán a PiS-es Kaczyński oldalán.
@romanimielski Orban nigdy nie był z Kaczyńskim on go umiejętnie rozgrywał
Mateusz pedig az elkeseredett Orbán-párti barátja orra alá dörgöli, hogy „Az Orbánod egy áruló”
Előkerül a jó öreg „Orbán mondjon le!” lengyel verziója is.
Szemezgessenek Önök is a csütörtöki #Orban termésből.
Orbán Viktor Facebookját is megtalálták a lengyelek
A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára is érkeznek a kommentek csalódott lengyelektől. Az első néhány hozzászólás egészen megértő.
„Mindig is csodáltam önt mint politikust és mint Lengyelország jó barátját... De ma a szavazás után... micsoda szégyen. Ennek ellenére nagy vezetőnek tartom önt.”
Itt is akadnak mérgesebb megjegyzések:
„Maga mostantól nem a lengyelek barátja... Hogy szavazhatott Tuskra? Németország közelebb áll a szívéhez, mint Lengyelország. Szomorú dolog, mert Lengyelország szereti Magyarországot. De most át kell ezt gondolnunk. Árulás politikai haszonlesésből.”