h i r d e t é s

Leplombált, aláírt, teljesen üres szavazóurnát találtak az utcán Budakeszin

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Leplombált, aláírt, teljesen üres szavazóurnát találtak az utcán Budakeszin

2019. október 16. - 10:37

Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint nem volt hajlandó foglalkozni a bejelentéssel a rendőrség, azt mondták, forduljanak inkább a sajtóhoz. - írja a nepszava.hu.

Forrás: Hegyesi Beáta/Facebook

Eldobott, üres, de leplombált és a szavazóköri delegáltak által aláírt szavazóurna került elő hétfő este Budakeszin. Hegyesi Beáta ellenzéki polgármesterjelölt közösségi oldalán osztotta meg a hírt, majd később az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, a helyszínről és az urnáról fotókat készítettek, majd hívták a rendőrséget a helyzet tisztázására.

A rendőrök az első hívásra nem mentek, a másodikra is csak ígérték, hogy mennek, de másfél órával később sem érkeztek ki. Végül Hegyesi szerint azt mondták, nem az ő hatáskörük, "kezdjenek vele [az urnával], amit akarnak, forduljanak a sajtóhoz".

Hegyesi szerint ekkor már este 11 volt, így nem tehettek semmit, de másnap jelölttársaival egyeztetve a Nemzeti Választási Irodához fordult, csatolva a fényképeket.

Az InfoRádió megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ami tagadta, hogy érkezett volna bejelentés vagy feljelentés hozzájuk az ügyben.

A Helyi Választási Iroda vezetője, Szelenczy Gabirella szerint minden urnát szabályosan használtak fel, és egyetlen szavazólap sem veszett el. Az utcán talált doboz már hulladék volt, amit a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft. hagyhatott el.

Budakeszin a fideszes Győri Ottília nyerte a polgármester-választást, több mint ezer szavazat különbséggel. Hegyesi azt nyilatkozta, nem követel újraszámlálást, ha erre szükség van, azt az illetékes szerveknek kell elrendelni.

nepszava.hu