h i r d e t é s

Lovak vágtattak az M6-oson, szemben a forgalommal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lovak vágtattak az M6-oson, szemben a forgalommal

2017. május 15. - 12:34

Egy olvasónk szerint reggel fél 9 körül lovakat látott vágtatni az M6-oson, szemben a forgalommal Szekszárdnál. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

Egyelőre nem tudni, hogy kerültek a lovak az autópályára.

A Police.hu híre szerint a rendőrség Szedres és Tengelic között lezárta az autópályát.

A lovak előtt egy rendőrautó szirénával figyelmezteti a szembe érkezőket, hogy húzódjanak le, biztosítsák a szabad utat a lovaknak, írja a Teol.hu a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva.

Frissítés 1.: Huszti Gábor rendőrségi szóvivő az MTI-nek 10 órakor azt mondta, hogy egy paksi állattartó telepről szabadult el a 13 ló. A lovakat a 6-os út közelében megállították, most folyik a befogásuk. 

Frissítés 2.: A Police.hu friss híre szerint 9 lovat a tengelici csomópontnál az autópályáról leterelték, négy lemaradót pedig a dunaszentgyörgyi pihenőbe tereltek.

A lovakat a helyszínre érkező gazda közreműködésével befogták. Az eset következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett és a lovak sem sérültek meg.

A forgalomkorlátozás véget ért az M6-oson.

 Az Együtt alelnöke, Berkecz Balázs videót is készített az esetről:

index.hu