Lövöldöző férfit fogtak el Tatabányán, kábítószert is találtak nála
A kihallgatáson azt mondta, csak ki akarta próbálni az önvédelmi célból vett, új fegyverét.
A Tatabányai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 38 éves helyi lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2020. február 15-én 12 óra 30 perc körüli időben Tatabányán, a Tas vezér utca mögötti parkosított területen gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött - azaz lényegében egy lakótelep kellős közepén - teszi hozzá a Népszava.
A férfit a rendőrök a bejelentést követően elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. Nála kábítószergyanús, zöld növényi származékot találtak. L. Attila gyanúsítotti kihallgatása során azt állította, hogy a gáz-riasztó pisztolyt önvédelem céljából vásárolta és csak kipróbálta, azonban útközben a fegyvert és a tárat is eldobta.
A nyomozók a helyszíni szemle során a tárat és egy darab gáz-riasztó töltényhüvelyt találtak. A férfit őrizetbe vették, a nála talált lőszereket lefoglalták.
A rendőrség bíróság elé állítás javaslattal küldi meg az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. (police.hu)