Macron lesöpörte a mezőnyt az első fordulóban
Az alig egy hónapja elnökké választott Emmanuel Macron pártja, a centrista A Köztársaság lendületben (La République En Marche – LREM) és szövetségese, a Modem nagyon biztosan nyerte a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját, és ez alapján a június 18-i második fordulóban akár kétharmados többséget is szerezhet.
Macron tavaly létrehozott mozgalma és a Francois Bayrou vezette Modem 32,32 százalékot szerzett az első fordulóban – írta az MTI a hivatalos végleges eredmények alapján.
A jobbközép Köztársaságiak 21,56 százalékkal a második helyen vannak, Le Pen Nemzeti Frontja 13,2 százalékot szerzett. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon és a kommunisták 13,74, a szocialisták alig 9,51 százalékot nyertek.
Ez az eredmény újabb pofont jelent a hagyományos nagy pártoknak, de a Nemzeti Front sem tudta megközelíteni sem Marine Le Pen elnökválasztási eredményét.
Az országosan leadott szavazatok önmagukban nem mérvadóak, mert egyéni körzetekben dőlnek el a képviselői helyek. Ahol már a mostani első fordulóban 50 százalék felett végzett volna egy jelölt, ott automatikusan győzött volna, máskülönben a 12,5 százalék feletti indulók mennek tovább a mindent eldöntő, június 18-i második körbe.
Viszont az első forduló erőviszonyai alapján a Le Figaro szerint a jövő vasárnapi második forduló után az 577 fős törvényhozásban
- Macron pártja 400-440 képviselői helyet is szerezhet, ami óriási győzelem lenne
- A Köztársaságiak 95-132
- a szocialisták csak 15-25
- a szélsőbaloldal 14-23
- a Nemzeti Front pedig csak 2-5 képviselői helyet érhet el.
(MTI) / index.hu