A kultúra, 1949-50 táján

Édesapámat, mivel a négyévnyi orosz fogsága révén tudott oroszul, és németül, kinevezték az MSZBT titkárának. Ez a Magyar Szovjet Baráti Társaságot jelentette. Elég bizarr volt, hiszen Apám több mint három évig harcolt az orosz fronton, és négy évig orosz fogságban Gorkij mellett, ahol egy hónap volt a nyár, egy-egy hónap az ősz, a tavasz, a többi tél. Olyan nyár, ahol nem megy le a nap, de a többi időben alig jön fel. A 30-50 fok mínusz sűrű vendég volt ott. Nem jött onnan haza csak minden ötödik, tízedik fogoly.

Tartott ez a titkárság vagy egy évig, de nem volt elég érdeklődés és „akció”, így elhalt szépen csendben ez a falura tukmált kezdeményezés.

Volt viszont olvasóklub, és az meg is maradt. Abban a faluban, ahol az olvasás a kora reggeltől naphosszig tartó paraszti munka miatt nem nagyon volt szokás csak télen, de akkor is csak kevés ember számára nyújtott élményt. A kötelező nyolc osztályos iskolarendszer bevezetése viszont új dimenziót nyitott a közgondolkodásban. A gyerekek „hazavitték” a kultúrát, a verseket, a szépirodalmat. Főállású kultúrfelelőst neveztek ki, aki rábeszélte a nyitott embereket az olvasásra. Megjelentek az olcsó könyvek, amelyeket bárki meg tudott már venni. Emlékszem a három forintos könyvekre. Valahogy benne volt a légkörben a háború utáni optimizmus. Remény arra, hogy ezután minden másként lesz. Azokban a parasztházakban, akik „haladtak a korral” kis fém tartópolcok kerültek a falra, 60-80 cm hosszú deszkalapokkal. Sokan viccelődtek azzal, hogy bement a paraszt a könyvesboltba és vett 80 centi olcsókönyvet, mert az olyan jól mutatott a tisztaszobában.

Színjátszó kört szerveztek. Apám, mint „világot látott” ember, ott tevékenykedett a körben. Rendezett, díszleteket készített fából, papírból, és játszott is. Emlékszem egy, színházi ember, olyan öreg muzsikot maszkírozott belőle, hogy nem ismertem meg. Nem tudom már megmondani, hogy mihez készült, de előttem van egy festett utcakép több 8-10 m2-es lécekre feszített csomagolópapírra festve. Édesanyám is segített, varrt néhány jelmezt.

Teherautó platóján, rossz minőségű makadámúton, mentünk a járási kulturális seregszemlére ahol két fapad ugrált alattunk. Énekelt mindenki a platón szinte egész végig az úton, felszabadultan, tán boldogan. Magyar nótákat és egy-egy újonnan divatba jött mozgalmi dalt is a rend kedvéért. Ezeket az új dalokat a kultúrfelelősök hozták haza valahonnan ahol a továbbképzésük folyt.

Dúli-dúl balalajka… dúli dúl balalajka…  zengte a teherautó

Kórus, színjátszás, szavalat, néptánc meg mindenféle volt a műsoron. Én elég hamar elaludtam, de halvány emlékképek ma is megjelennek előttem a versenylázban égő hangulatból. Késő éjszakába nyúlt a seregszemle, vagy a verseny vége. Talán nyertünk is valami díjat. Édesanyám karjában aludva értünk hajnal tájt haza. Néha felriadtam a zajra, vagy az úthibákra. Az emlékképek olyanok, mint a video lejátszón időnként felvillanó képek, hangok.

Hegyek között völgyek között zakatol a vonat…..

Erdőszélen esküszik a cigányvajda lánya,
Vígan dalol az egész cigány had,
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat.