h i r d e t é s

Magyar Big Data cég száll be az éhezés elleni globális küzdelembe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar Big Data cég száll be az éhezés elleni globális küzdelembe

2017. október 30. - 13:40

A budapesti székhelyű Starschema Kft. adatelemzési és adatvizualizációs megoldásait alkalmazza az ENSZ világélelmezési szervezete, a WFP (World Food Programme). A két fél együttműködése többek között a krízishelyzetek előrejelzésére, a segélyszervezet pénzügyi eszközeinek hatékonyabb felhasználására és logisztika tevékenységének optimalizálására terjed ki. 

Forrás: Twitter

A magyar cég a társadalmi és globális felelősségvállalás jegyében ingyen bocsájtja a WFP rendelkezésére szaktudását.

A világon jelenleg több mint800 millió ember számít alultápláltnak, és közel 20 millióra tehető azoknak a száma, akik az éhhalál szélén állnak – ez olvasható az ENSZ világélelmezési szervezetének legfrissebb jelentésében. A 2016-ban közel 6 milliárd dollár értékű támogatásból gazdálkodó WFP(World Food Programme) évente átlagosan 80 millió embert ér el humanitárius akcióival. Legfőbb célja, hogy 2030-ra teljesen felszámolja az éhezést a Földön.

Az 1961-ben alapított, római székhelyű szervezet világszerte több mint 80 országban rendelkezik irodával. A tevékenysége során keletkező, illetve ahhoz kötődő hatalmas adatmennyiség feldolgozása és hasznosítása érdekében korábban több esetben is alkalmazott bigdata technológiákat. A pozitív tapasztalatokratámaszkodvaa WFP ez évben nagyszabású munkába kezdett, hogy digitális alapokra helyezze működését. A terv megvalósításához szakmai partnereket keresett, ezek egyike a budapesti székhelyű Starschema Kft.

A segélyszervezet és a magyar cég 2017 szeptemberében kötött együttműködési megállapodást. A Starschema, amelynek ügyfelei között olyan nevek találhatók, mint a Facebook, az Apple vagy a Netflix, egy úgynevezett Big Data Lake létrehozásával elsősorban abban nyújt segítséget, hogy a rendelkezésre álló összes adatot egy helyre koncentrálja, és modern adatelemzési eszközöket biztosít ezek feldolgozásához (datadrivenculture establishment). A cég ezzel a megoldásával nyerte el az NGM 2016. évi Informatikai Innovációs Díját.

Az együttműködés több területet is érint. A bevezetett módszerek a jövőben lehetővé teszika különböző okokból (pl. időjárás, járványok, katasztrófák) bekövetkező élelmezési vagy egészségügyi krízishelyzetek előrejelzését.Mivel a szervezetnek többezer járműve és szállítóeszköze van, az adatok elemzése a WFP logisztikai tevékenységének támogatásánál is óriási segítséget jelent. A digitális alapokra helyezett működés emellett az adományok elosztása és a futó humanitárius programok finanszírozása terén is komoly hatékonyságjavulást hozhat.

A bigdata technológiák alkalmazása a felsoroltakon kívül mélyebb összefüggések feltárására is lehetőséget ad. Erre lehet példa a szervezet által adományozott, élelmiszerek és meghatározott termékek vásárlására használható bankkártyák tranzakcióinak elemzése, ami értékes visszajelzést adhat arra vonatkozóan, hogy az adományok valóban a kitűzött céloknak megfelelően hasznosulnak‑e. Egy másik példa a gyermekétkeztetés és a társadalmi mobilitás kapcsolatának vizsgálata lehet. Itt a fő vizsgálati szempont az, hogy a WFP által ingyenesen nyújtott iskolai étkezés mennyire ösztönzi a gyermekeket arra, hogy bejárjanak a tanórákra, illetve az, hogy ez milyen hatással van az ő és családjuk későbbi boldogulására.

Földi Tamás, a Starschema ügyvezetőjeszerint az együttműködés új fejezetet jelent a cég életében: „A WPF-vel közös munka a társadalmi felelősségvállalás egy olyan új megnyilvánulása a részünkről, amikor anyagi támogatás helyett a saját szaktudásunkat rendeljük egy ügyhöz. A legnagyobb értéket ugyanis úgy tudjuk teremteni, ha azt adjuk, amihez értünk. 2017-ben ez a legnagyobb ilyen jellegű projektünk, jövőre viszont hasonló szerepvállalásra készülünk az innovatív egészségügyi megoldások kifejlesztésében és elterjesztésében élen járó nemzetközi szervezet, a PATH programjaiban” – mondta Földi Tamás.