h i r d e t é s

Magyar törvények á la Orbán Viktor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar törvények á la Orbán Viktor

2017. június 29. - 07:56

A magyar jogrendnek – bár mindig is voltak – az utóbbi, lassan nyolc évben akadt néhány sajátos vonása. 

Visszamenőleges törvények, ész nélküli alkotmánymódosítások és persze a kormány tagjai által elkövetett törvénytelenségek gyorsított eljárásban történő legitimálása.

Ezek közt kétséget kizáróan legnagyobb, immár nemzetközi visszhangot a Közép-Európai Egyetem elleni hadjárat jelenti. Akkor azzal vádolták meg a CEU-t, hogy az nem a magyar törvényeknek megfelelően működik. Ám csak ezt követően alkották meg azt a törvényt, amelyet úgy írtak meg, hogy ütközzön vele az intézmény működése.

Más szóval a lex CEU nem több, mint egy szándékos provokáció a Fidesz részéről.

Ehhez képest némileg lassabb ügymenet végéhez látszik érkezni a Demokratikus Koalíció pere arra vonatkozólag, hogy mire is költötte a felcsúti futballakadémia a TAO pénzeket.

A meglepetés csekély erejével érhet minket az információ, hogy a forgatókönyv várhatóan ez ügyben is ugyanaz lesz. Ezt támasztja alá, hogy a másfél éve tartó pereskedés – bár az első- és másodfokú ítélet is a DK-nak kedvezett – a Felcsút eddig sem adta ki a kért információkat.

Az ügy a Kúriának nevezett intézmény elé került és jelenleg is ott van. Miként reagálhat egy, nemcsak a valóban legitim, de saját torz törvényeit betartani sem hajlandó kormány? Nyilván nem várják meg, míg legfelső fokon is bebizonyosodik, hogy közpénz, csak mert TAO-nak nevezik, nem „veszti el közpénz jellegét”.

Nosza írnak erre is egy törvényt. Ez lett a lex Felcsút, melynek a Sztárklikk a következő frappáns értelmezését adta: „a sajtó által csak lex Felcsútnak nevezett törvénymódosítás, amely kihúzta a "közhasznú" szót a támogatható szervezetek feltételei közül. A Felcsút így bármikor dönthet úgy, hogy többé nem lesz "közhasznú" szervezet, hogy megússza az adatok kiadását.”

Mire következtethetünk mindebből? Jó eséllyel arra, hogy nem volt véletlen a bíróság első- illetve másodfokú ítélete. Ugyanis abban az esetben, ha minden a (hatályos) törvényeknek megfelelően lenne, az akadémiának semmi oka nem lenne visszatartani egy ilyen minőségű, közpénzek elköltéséről szóló információt.

Igaz, ez esetben a pereskedés is szükségtelen lett volna.