Az Egyesült Államok és Európa még mindig a 2007 és 2009 közötti pénzügyi és gazdasági válság, illetve az azt követő eurózónás adósságválság hatásaival küszködik - írja Martin Wolf a Financial Times (FT) publicistája, aki a világ egyik legbefolyásosabb szerzőjének tartanak a közgazdasági szakújságírás területén.

A kilábalás ugyan elindult, de csak meglehetősen korlátozottan. A válságot megszenvedő országok gazdasága immáron nő, de GDP-jük messze elmarad attól, ahol a válság előtti trendek alapján tartania kellene - írja a napi.hu.

A legtöbb esetben azért nem tért vissza a bővülés korábbi tempója, mert lelassult a termelékenység növekedése. Az eurózóna bruttó hazai terméke 2015 második negyedévében még mindig nem érte le a válság előtti nagyságát. A válságot leginkább megszenvedő európai országokban még mindig messze vannak a 2007 előtti termelési szinttől, és biztosra vehető, hogy elveszítik ezt az évtizedet.

"Eltűnt" Németország

Wolf idézi Laurence Ballt, a John Hopkins University professzorát, aki azt vizsgálta, hogy egyes országok mennyire maradhatnak el potenciális gazdasági teljesítményüktől a nagy összeomlás miatt. A közgazdász 23 fejlett államot vett szemügyre. Skálájának egyik végpontján Svájc áll, amely semmilyen veszteséget nem szenvedett el - azaz ott tart, ahol akkor is tartana, ha nem jött volna közbe a pénzügyi összeomlás -, a másik végponton Görögország, Írország és Magyarország helyezkedik el, amelyek 30 százalékos veszteséget szenvednek el saját lehetőségeikhez képest.

A közgazdászprofesszor összességében arra a következtetésre jutott, hogy a fejlett országok idei GDP-je 8,4 százalékkal marad el attól a szinttől, ahol akkor lenne, ha zavartalanul folytatódnak a válság előtti trendek. A veszteséget azzal a megjegyzéssel teszi érzékletessé, hogy a kiesés olyan, mintha Németország "szőröstől-bőröstől" eltűnt volna a világgazdaságból.

Késleltetett hatás

Ball és mások azzal az elmélettel magyarázzák a negatív fejleményeket, amely szerint az összeomlásoknak általában igen erős hosszabb távú, késleltetett hatásai vannak. Ezt történt 2007 és 2010 után. Az elcsúszva jelentkező következmények akadályozzák, hogy a gazdaság visszatérjen korábbi pályájára.

Ezek közé tartozik a tartósan magas munkanélküliség, a vállalatok foglalkoztatási képességének gyengülése, a befektetések lassulása, a pénzügyi szektor halványabb hozzájárulása az innováció előmozdításához, illetve az emberek várakozásainak romlása, továbbá kezdeményező és kockázatvállaló készségük leépülése. Kutatások bizonyítják például, hogy a munka termelékenységét fokozó befektetések nagyon alacsony szintre estek, sőt, az USA-ban egyenesen negatívvá váltak, azaz leépítettek korábbi befektetéseket.

Vagy valami más

Nem mindenki ért egyet a késleltetett hatás elméletével. Az egyik alternatív megközelítés szerint a válság előtti növekedési tempó becsapós, vagy, ha tetszik, hamis, ugyanis csupán a túlburjánzó hitelezésnek köszönhető. Ez ugyanis irreálisan magas szintre tornászta fel a keresletet.

Akik vitatják ezt az elképzelést, azok szerint összekeveri az adósság bővülésének hozzájárulását a kereslet szerkezetéhez, illetve a teljes kínálathoz. Más szóval szerintük a később buboréknak bizonyult hitelboom csak bizonyos gazdasági ágazatokat - például az amerikai lakáspiacot - lendítette ki a "normális kerékvágásból", nem pedig a gazdaságban jelentkező összkeresletet.

Vagy egy másik más

A válság utáni tartós mélyrepülés másik magyarázata szerint az új technológiák - a számítástechnika, az internet, a mobiltelefónia - elterjedése javította gyors ütemben a hatékonyságot, és lökte meg ezzel a GDP növekedését a válság előtt. Ezért tűnik most úgy, hogy túl nagy a lassulás.

Ezzel a teóriával az a baj, hogy nem ad magyarázatot arra, miért lassult le a termelékenység növekedése a válság után. Miért nem hatnak például az új technológiák Nagy-Britanniában, ahol a leginkább lelassult a termelékenység növekedése a válság után, miközben az USA-ban eszerint hatnak, hiszen ott alig lassult a hatékonyság javulása.

A háború hatása

Összességében az FT publicistája szerint a késleltetett hatás felételezése tűnik a legjobb magyarázatnak, ami viszont felvet két kérdést. Lehetett volna-e kisebb a válság hatása, illetve vissza lehet-e nyerni a korábbi növekedési potenciált. Mindkét kérdésre az a válasz, hogy igen, de...

A káros hatás csökkentéséhez erőteljesebb költségvetési és monetáris beavatkozásra lett volna szükség, továbbá agresszívebben kellett volna rendbe tenni a pénzügyi intézményeket. Ezzel szemben azt láttuk, hogy különösen az eurózóna államai nem voltak elég határozottak, és az eszközeik sem voltak meg a hatásosabb beavatkozáshoz.

Nehezebb probléma a korábbi növekedési trendek helyreállítása. Az Egyesült Államokban csak az 1960-as évek elején állt be az egy főre eső GDP arra szintre, amelyet az 1929-es nagy válság és depresszió előtti növekedési tendenciák előre jeleztek. Ehhez azonban hozzájárultak a második világháborús fegyverkezési kiadások, amelyek mélyreható költségvetési gazdaságösztönzésként működtek.

Gyorsan, gyorsan

Ez a fajta beavatkozás persze nem ismételhető meg békeidőben, de annyi tanulság levonható belőle, hogy a válság előtti növekedési trend helyreállításához egyszerre kell megtámogatni a keresletet - például pénzügyi lazítással, illetve a termelést - például közfinanszírozású beruházásokkal.

Wolf szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a fejlett országoknak meg lett volna, illetve megvan a lehetőségük arra, hogy agresszív lépésekkel helyreállítsák a kereslet korábbi szintjét. Valójában egy pillanatig sem fenyegetett az a veszély, hogy Görögország útjára lépnek, azaz reménytelenül eladósodnak.

A mesterségesen felkeltett kereslet ugyanis csak visszavitte volna a termelést és a foglalkoztatást a válság előtti trendeknek megfelelő szintre. Nem borult volna fel a kereslet és a kínálat egyensúlya. Az USA-nak és főként az eurózónának sokkal határozottabban kellett volna lépnie.

Időzítés

Wolf végső következtetése szerint az ugyan egyértelmű, hogy a válságokat nem lehet elkerülni, ám az sem lehetetlen, hogy kisebbé és ritkábbá tegyük ezeket. A pénzügyi krízisek részben azért vezetnek mély recesszióhoz és elnyúló lassú növekedési periódusokhoz, mert a döntéshozók félnek megtenni a kellően határozott válaszlépéseket. Ezért aztán nem az a kérdés, hogy a pénzügyi rendszer szabályozását az összeomlásokat követően meg kell szigorítani, hanem az, hogy mikor és miként kell ezt megtenni.

napi.hu