h i r d e t é s

Már akkora a baj, hogy Budapestre rendelik a rendőröket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már akkora a baj, hogy Budapestre rendelik a rendőröket

2020. január 08. - 10:07

A Budapesten szolgálatot teljesítő rendőrök többsége vidéki fiatal, akik halvány helyismerettel rendelkeznek. Mire megszereznék ezt, visszatérnek lakhelyükre.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi szerveinél és az alá tartozó kapitányságoknál 2019-ben a hivatásos állomány 64 százalékának az állandó lakcíme vidéki volt - válaszolta a Népszava kérdésére a szervezet. Van olyan fővárosi kerület, ahol a rendőrök háromnegyede vidéki, többségében két éven belül végzett fiatal.

Szakértők szerint egy elfogásnál, üldözésnél a szakmai alapok mellett a helyismeret is elengedhetetlen. Ennek a tudásnak a megszerzése nagyjából öt év alatt lehetséges, de az alacsony bérek és a nehezen megoldható lakhatás miatt a rendészeti szakgimnázium után kötelező kétéves szolgálati idő leteltével a legtöbben visszamennének szülőföldjükre. Ha ez nem sikerül, tömegesen szerelnek le, tavaly a BRFK hivatásos állománya 638 fővel csökkent, miközben 368 helyet tudtak betölteni.

Szakszervezeti vezetők szerint a szolgálati lakások felszámolása óta nincs valódi megoldás az állomány lakásgondjaira, s ez növeli az elvándorlást. A kiesők pótlása egyre nehezebb, a mostani tanévben már csak 400 diák kezdte tanulni a szakmát az országban, míg korábban csak a miskolci iskolába több mint ezren jelentkeztek. (napi.hu)