Már egy éve használ átalakított utasszállító gépeket teherszállításra az Emirates SkyCargo

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már egy éve használ átalakított utasszállító gépeket teherszállításra az Emirates SkyCargo

2021. március 17. - 13:10

Az Emirates SkyCargo volt az első olyan légi árufuvarozó a világon, amely a járvány kitörése után utasszállító repülőgépeket használt teherszállításra a védőfelszerelések és egyéb alapvető szükségleti cikkek szállítására. 

A vállalat egy év alatt több mint 27 800 repülést hajtott végre átalakított utasszállító repülőgépeken több mint 125 célállomásra világszerte. Az Emirates SkyCargo nagyjából 100 ezer tonna alapvető szükségleti cikket szállított, többek között gyógyszereket és élelmiszereket a világ több mint száz városába, köztük Budapestre.

2020. március 16-án, hétfőn az Emirates EK 2503 járata Dubajból Kuvaitba indult egy Boeing 777-300ER típusú utasszállító repülőgéppel. Ám ez a járat nem utasokat, hanem körülbelül 34 tonna rakományt szállított, olyan felszerelésekkel, amelyekre Kuvaitban sürgősen szükség volt.

Működésének történetében ez volt az első alkalom, hogy az Emirates kizárólag teherszállítást végzett utasszállító repülőgépen. Az Emirates SkyCargo az elmúlt egy évben több mint 27 800 teherszállító járatot üzemeltetett utasszállító repülőgépekkel több mint 125 célállomásra világszerte – köztük több alkalommal Magyarországra is. Ezek a járatok 100 ezer tonna alapvető szükségleti cikket, védőeszközöket, COVID-19 tesztkészleteket, lélegeztetőgépeket, gyógyszereket, oltóanyagokat és élelmiszereket juttattak el a célállomásra hozzájárulva ehhez a világjárvány globális megfékezéséhez. A világjárvány kitörése óta Budapestre is számos járatot üzemeltetett az Emirates SkyCargo, 2021. március 17.-én pedig már a 10. ilyen járat landolt a magyar fővárosban.

A védőeszközök és alapvető szükségleti cikkek szállítása iránti globális kereslet kielégítése érdekében az Emirates SkyCargo számos újítást vezetett be. Ilyen például, hogy a belly cargo mellett az utasülésekre és az utastérben lévő felső tárolókba is pakoltak teherrakományt. A vállalaton belül "mini teherszállítóknak" nevezett járatokon, a Boeing 777-300ER típusú gépeken kivették az üléseket a turistaosztályról, hogy több helyet biztosítsanak a rakomány szállítására. Az Emirates SkyCargo jelenleg 16 darab Boeing 777-300ER típusú "mini teherszállítót" üzemeltet.

Az Emirates SkyCargo járatai számos importfüggő piacon elősegítették az élelmezésbiztonság fenntartását, miközben jövedelmet biztosítottak a mezőgazdasági exporttól függő országok számára. A légi árufuvarozó cég rekordszámú charterjáratot is üzemeltetett, kizárólag rakomány szállítására használt utasszállító repülőgépekkel.

Az Emirates SkyCargo már két évtizedes tapasztalattal rendelkezik hőmérséklet-érzékeny gyógyszerek, köztük oltóanyagok szállításában. A vállalat tavaly adta át a világ legnagyobb logisztikai központját, amelyet kimondottan a koronavírus elleni vakcina globális elosztására alakítottak ki. Az Emirates SkyCentral fogadja a gyártóktól légi úton érkező vakcinákat, amelyeket biztonságosan tárolnak a speciális hangárakban, majd az elosztás után tovább szállítanak repülővel a világ minden tájára. Így az oltóanyag 48 órán belül eljuthat a gyártótól a felhasználó ország egészségügyi hatóságához. Mindemellett az Emirates SkyCargo és az UNICEF megállapodást írt alá a Covid-19 oltóanyagok, gyógyszerek, gyógyászati eszközök és egyéb kritikus eszközök soron kívüli légi szállításáról a fejlődő országokba.