Már késő farigcsálni. Le kell rombolni. Porig

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Már késő farigcsálni. Le kell rombolni. Porig

2017. október 10. - 18:11

 

Egy bíró – Vasvári Csaba – beperelte Handó Tündét, mert meggyőződése szerint Szájer József felesége, aki a Magyar Bírósági Hivatal elnöke is egyben, személyesen akadályozta meg, hogy Vasvári bíróként munkát vállalhasson. A ki nem mondott ok: túlságosan autonóm. - írja a kolozsvaros.com.

Forrás: kolozsvaros.com

Ezen most el lehetne nagyon csodálkozni, ha nem ez menne nyolcadik éve, minden területen.

Meg lehetne lepődni, ha nem ugyanez történt volna számtalan pedagógussal, iskolaigazgatóval, egyetemi oktatóval, színésszel, zenésszel, rendezővel, alkotmánybírával, közéleti szereplővel, egészségügyi dolgozóval, újságíróval.

Sándor Mária, Horváth András, Hodosán Róza, a néhai Ferenczi Krisztina és a szintén néhai Váradi András és még számtalan értékes ember, akiket a pitiáner hatalom ellehetetlenített.

Ez erről szól. Mindig is erről szólt.

A Fidesz nem engedi, hogy megerősödjék egy esetleges ellenzék úgy, ahogy ők meg tudtak erősödni ellenzékben.

Ezt a lehetőséget senkinek nem adják meg. Egyenként tapossák el mindazokat, akik nem hajolnak elég mélyre előttük.

Akár papot is, ahogy tették ezt Hatvan város plébánosával.

A hatalom körül sündörgő, a lehulló morzsára váró értelmiség éppen úgy bűnös ebben, mint azok, akik a saját biztonságuk érdekében kussoltak és kussolnak.

Éppen a napokban láttam egy riportot egy orvossal.

Arról volt szó, hogy a kormány szerint javul az egészségügy helyzete minden téren, ennek egyik bizonyítéka, hogy kevesebb a kórházi fertőzés.

Az orvos (és még nagyon sokan rajta kívül) elmondta, hogy ez nem igaz, sőt, ennek az ellenkezője igaz. De sajnos az orvosok nem mernek kiállni és elmondani a valóságot, mert mindenki félti az egzisztenciáját, mindenkinek meg van kötve a keze.

Meg bizony. Mindenkinek.

Ezért kellett mindent központosítani.

Az önkormányzatokat, a kórházakat, az iskolákat, a bíróságokat, az egyetemeket, ezért kellett a legfőbb ügyészi hivataltól az Állami Számvevőszéken át a közmédián és az MTI-n keresztül köztársasági elnöki székig mindenhová pártkatonát benyomni.

Volt kollégiumi cimborát (vagy cimboránét, mert Handó Tünde is Bibó kollégista volt, ahogy a férje, az alaptákolmányt megálmodó Szájer József is). Ha egy állami alkalmazott nem ugrál Orbán füttyszavára, az az egész országban sehol nem fog munkát kapni.

Mert minden intézmény, minden sportklub, iskola, önkormányzat, kórház, egyetem, a sajtó túlnyomó része, a közhivatalok, az igazságszolgáltatás, a hatóságok, minden egy kézben fut össze.

Aki azt gondolja, hogy ez  véletlen, vagy ha nem is véletlen, de feltétlenül a jobb működés miatt, az ország érdekében van így, az vagy naiv, vagy hülye. 

Aki még azon vakarózik, hogy ez már diktatúra, vagy még nem lehet ezt a kifejezést használni, mert akkor mit fogunk használni később, amikor a mostaninál is szarabb lesz, arra is az előző két jelző valamelyikét tudom csak használni.

Ez diktatúra. Nem tegnap kezdődött és nem egy perc alatt jött létre.

De nem is magától alakult így.

Akkor kellett volna először ordítani, amikor az első tollvonás megtörtént. Az alkotmány eltörlése. A bíróságok bedarálása.

Valamikor, valahol, az elején kellett volna először ordítani. Most már késő.

Ezt már nem lehet visszafordítani, egy feljelentés nem fog semmin változtatni. Ezt már csak szétverni, lerombolni, elpusztítani lehet.

Aztán újra felépíteni a jogállamot. Az alapoktól. 

Szerző: Swan Edgar/kolozsvaros.com


;