h i r d e t é s

Mást mond a Sajóba fulladt kislány apja és mást a katasztrófavédelem

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Mást mond a Sajóba fulladt kislány apja és mást a katasztrófavédelem

2017. január 10. - 07:42
0 komment

 

Vasárnap délután tűnt el Sajószentpéterről az a 7 éves kislány, akinek pár órával később már csak a holttestét tudták kiemelni a Sajó folyó jégpáncélja alól - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Bors megszólaltta az édesapát, aki napilapnak azt mondta: miután délután 4 óra körül a 7 éves Tifani két játszópajtása hazament, a gyerekek azt állították, hogy Tifani elszaladt, nem tudják, hová. Csak akkor merték elmondani, hogy beszakadt a jég a kislány alatt, amikor már mindenki őt kereste.

Kislámpákkal világítottuk meg a jeget, az egyik sógorom vette észre a testet. A katasztrófavédelem munkatársai nem voltak túl segítőkészek, lámpát sem kaptunk tőlük. Amikor ki­abáltunk, hogy adjanak egy baltát, mert megtaláltuk, akkor sem történt semmi. Végül egy szomszéd hozott egyet, azzal vágtuk ki szegény kislányomat

– mondta a Borsnak az édesapa a tragédiával kapcsolatban. Az édesapa korábban a TV2 Tények című műsorának is azt állította: ő húzta ki kislányát a Sajó jégpáncélja alól.

A Bors idézi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos közlését, eszerint azonban a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók sötétedés után kapcsolódtak be a kutatásba, hőkamerával és lámpákkal keresték a gyereket a befagyott Sajó mindkét partján. A raj talált rá, és bontóbalta segítségével feltörte a jeget, majd létra és mentőkötél segítségével kiemelte a testet a vízből. A mentők még többször is megkísérelték a gyerek újraélesztését, de hiába.

24.hu


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;