h i r d e t é s

Matolcsy már csak Matolcsynében bízik!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Matolcsy már csak Matolcsynében bízik!

2017. január 20. - 07:45
0 komment

Becsülhető áránál jóval olcsóbban, 40 millió forintért privatizált Matolcsy György egy céget 2000-ben a felesége nevére, 2004-es házassági szerződésükben viszont Matolcsy Gyöngyi elismerte, hogy a cégben megszerzett részesedés valójában a férjéé volt – derül ki a Magyar Narancs csütörtöki számából - írja az Index.

Fotó: Kovács Attila / MTI

A Privatizációs Kutató Kft.-t 1997-ben alapította Kopátsy Sándor, Horváthné Harczi Marianna és Matolcsy György. A név 1998 augusztusában, az első Orbán-kormány hatalomra jutása után változott Növekedéskutató Intézet Kft.-re. A cégnek kezdetben elég jól ment, 1999-ben és 2000-ben 20, majd 24 millió forintos nyereséggel zárták az évet. A tulajdonosok 2000-ben döntöttek a cég eladása mellett: a becsült árnál jóval olcsóbban, 40 millió forintért ekkora vette meg a cég 75 százalékát László Gyöngyi, aki később Matolcsy felesége lett. Elég kedvező feltételekkel jutott hozzá a részesedéséhez, ugyanis egy hónap alatt kifizetett 23 millió forintot, a maradék 7 millióra viszont egy egész éves haladékot kapott.

A cég alig pár héttel később már egész busás osztalékot fizetett, így a tulajok egyből 13,6 millió forinthoz jutottak, de 2001-ben és 2002-ben is 12,6, illetve 16 millió forintnyi osztalékot vehettek ki a Növekedéskutatóból összesen. Ez így összesen egyébként már több pénz, mint amennyiért a céget megvették, ráadásul közben 100 milliósra duzzadt a kft. saját tőkéje.

A vállalkozásnak hihetetlenül hatékonynak kellett lennie egyébként, hiszen egyik tulajnak sem volt társadalomtudományos kutatói tapasztalata, ráadásul a cégnél összesen négy beosztott dolgozott.  A lap szerint azt sem lehet tudni, hogy honnan voltak a megrendeléseik, az viszont árulkodó, hogy az Orbán-kormány 2002-es bukása után 2003-ban már 15 milliós vesztesége volt a cégnek.

A Magyar Narancs Matolcsyék 2004-es házassági szerződése alapján állítja, hogy Matolcsy Gyöngyi üzletrésze valójában Matolcsy Györgyé volt. A szerződés alapján Matolcsy Gyöngyi elismerte, hogy „a cégnyilvántartás szerint tulajdonát képező üzletrész ténylegesen a társaságot alapító férj, Matolcsy György tulajdonát és különvagyonát képezte”, tehát ő csak papíron volt tulajdonos. Ez a lap szerint felveti a közokirat-hamisítás gyanúját is, de mivel eltelt az ötéves elévülési idő, és a 2004-es cégnyilvántartásba már a valós adatok kerültek be, Matolcsyéknek sosem kell majd a vádakkal szembesülniük.

A lap felveti, hogy miért nem vette Matolcsy György már eleinte is a saját nevére a céget. A Magyar Narancs megkereste a Miniszterelnökséget, hogy kiderüljön, Matolcsy vagyonnyilatkozatában benne van-e a cég, de a Miniszterelnökség közölte: már visszaadták a nyilatkozatot Matolcsynak.

2004 után Matolcsy felesége tulajdonos-ügyvezetőként vitte tovább a már Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet néven működő vállalkozást, de a cég már a közelébe se jutott egykori pénzügyi eredményeinek. 2016 márciusában Matolcsy fia és az ő felesége kapták meg a céget, Matolcsy Gyöngyi pedig még kivett 44 millió forintnyi osztalékot a kft. 1998 és 2002 között összehozott tőkéjéből, amit értékpapírokba és ingatlanba fektetett. Matolcsy György nem válaszolt a Magyar Narancsnak a céggel kapcsolatos kérdésekre. (index.hu)