h i r d e t é s

Meg is szavazták a reklámadó emelését

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Meg is szavazták a reklámadó emelését

2017. május 16. - 11:08

Kedden délelőtt megszavazta a parlament, hogy a reklámadó a jelenlegi 5,3 százalékról 7,5 százalékra emelkedjen. A Kósa Lajos által két hete benyújtott javaslatot 117 képviselő szavazta meg, 58-an nemmel szavaztak. - írja a index.hu.

pixabay.com

A reklámadó emeléséről eddig össze-vissza beszélt a kormány és a Fidesz, azon belül is az emelés javaslatával végül előálló Kósa Lajos: Az NGM még március végén előállt egy javaslattal, hogy emeljék 9 százalékra a reklámadót, ez viszont akkor nem került napirendre, sőt,

Kósa Lajos akkor azt mondta, hogy  nemhogy nem akarják emelni a reklámadó, de csökkenteni is szeretnék azt. 

Ezek után persze pont ő nyújtotta be az emelésről szóló javaslatot. Az emelés várhatóan elég rosszul érinti majd a reklámszakmát és a nem állami hirdetésekből fenntartott sajtót is. 

Viszont jelenleg éppen a magyar államnak kellene visszafizetnie a már beszedett reklámadót az azt befizető cégeknek, ugyanis a jelenlegi törvény nem egyeztethető össze az uniós versenyjoggal. Az Európai

Unió Törvényszéke március végén hozott ítéletet a magyar reklámadó ügyében és ebben elutasította Magyarország kérelmét, ami arról szólt, hogy az ítélet kihirdetéséig függesszék fel a Bizottság határozatának végrehajtását.

Egyúttal utasították a magyar államot arra, hogy a jogellenesen igénybe vett támogatást fizettesse vissza az abban részesült cégekkel.

A március végén benyújtott módosító egyik fontos ponton változtatott volna, ugyanis a 100 millió forintos bevétel alatt nem 0 százalékos adókulcs, hanem adómentesség vonatkozott volna a cégekre, amire

az EU-s szabályok már lehetőséget adnak, így már megfelelne az uniós elvárásoknak a reklámadó.

Kósa szavaiból a múlt héten még az nem derült ki, hogy a 7,5 százalékos verzió esetén ez így lenne-e. Viszont mivel a május 8-án - miután körülbelül három percet vitatkoztak a javaslatról a gazdasági bizottságban -  a módosító módosítását is beadták,

úgy tűnik, hogy erre a verzióra az Európai Bizottság is rábólinthat majd.

Az adóemelés ellen korábban már a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is tiltakozott.

A szervezetek szerint az iparág nyereségrátája továbbra sem haladja meg az évi 2-3 százalékot, a reklámadó további növelése gyakorlatilag teljesen eltünteti a szektorban esetleg még termelődő nyereséget,

ami további termékek megszűnéséhez, a szektorban működő vállalkozások számának csökkenéséhez, újabb leépítésekhez vezet.

Ez szerintük a lapok az EU-n belüli székhelyváltásához vezethet, ami adókieséssel jár.

index.hu