Komoly aggályokat fogalmaz meg a média, az oktatás és a kultúra helyzetéről az Európai Parlament küldöttségének magyarországi látogatása alapján készült jelentés – írja a Népszava, melyhez eljuthatott a hivatalosan még nem publikált dokumentum.
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben - mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól".
Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás - összegezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság napokban közzétett Médiapiaci Jelentésének tanulságait a szervezet elnöke.
A magyar nemzet egységes, és főszabály szerint nincsenek határon belüli és kívüli ügyek, azt kell nézni, mi szolgálja a közös nemzeti célokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón, Visegrádon.
Budapesten járt november 2-4. között az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának nyolc fős delegációja, hogy a magyarországi kultúr- és médiapolitika, illetve a művészet és az oktatás szabadságának helyzetéről tájékozódjanak.
Az Európai Bizottság olyan törvénytervezetet készít elő, amely garantálná a szerkesztőségek kiadói függetlenségét, és megtiltaná, hogy kémprogramokat használjanak újságírókkal szemben – írja az AFP hírügynökség.
Ha össze kéne foglalni a helyzetet, úgy fogalmaznék, hogy a polgári demokráciában nem érdemes, sőt káros pártszolgálatos sajtót létrehozni. Mert ha pártatlanul is lehetne kormányozni a nyilvánosság fórumait, a pártok miért akarják befolyásolni őket? - tette fel a kérdés zöldi László a MÉDIANAPLÓ Blogon
Nyilatkozatban támogatja a független magyarországi médiát a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI), hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor újabb győzelme után minden eddiginél nagyobb szükség van rá. Az IPI emellett ajánlásokat fogalmazott meg az Orbán-kormány és az EU számára, hogy segítsen megállítani a médiapluralizmus erózióját.
Kétségessé teszi a közelgő voksolás tisztaságát, hogy a Fidesz az EU-ban példátlan modellt épített ki a sajtó feletti ellenőrzésre – állapította meg jelentésében a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI).
Lemondott posztjáról szerdán Jeff Zucker, a CNN amerikai hírtelevízió elnöke, miután kiderült, hogy viszonyt folytat egyik kolléganőjével, és erről nem tájékoztatta munkáltatóját - derül ki abból a feljegyzésből, amelyet a CNN médiaügyi riportere, Brian Stelter osztott meg a Twitteren.
Emmanuel Macron francia elnök feleségével kapcsolatos híresztelések terjednek a francia sajtóban - jelentette a Le Monde című francia napilap kedden. Brigitte Macron várhatóan pert indít az álhírek terjesztői ellen.
Éles Gabriella, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Műsorfigyelő Osztályának vezetője, valamint Keleti Éva fotóművész kapta az NMHH idei Goldmark Péter Károly-díját - tájékoztatta a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.