Mégis kap új sportcsarnokot Székesfehérvár
Egy Székesfehérváron megvalósuló, 6000 fő befogadására alkalmas új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok feltételes közbeszerzési kiírását hagyta jóvá a kormány. - írja a napi.hu.
A támogatásról kormánydöntés ezt követően várható.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat hivatkozik a gazdaságvédelmi akciótervre, továbbá a Modern Városok Program keretében a kormány és Székesfehérvár önkormányzata közötti együttműködési megállapodásra.
A multifunkciós sportcsarnok építésére az állami Beruházási Ügynökségnek kell feltételes közbeszerzést kiírnia. Ennek eredménye után az emberi erőforrások minisztere terjeszti a kormány elé a támogatási igényt, a kifizetések ütemezésének bemutatásával.
A sportcsarnok beruházás előzményéről a 444.hu számol be. Ez az aréna a székesfehérvári jégkorongcsapat otthona lesz. Régóta tervezik, annyira, hogy közbeszerzésen már kivitelezőt is kiválasztották 2018 őszén. Orbán Viktor "kötélbarátjának" barátjának, Garancsi Istvánnak a cége nyert, 25 milliárd forintos ajánlattal.
Csakhogy 2019 elején a kormány lefújta a beruházást arra hivatkozva, hogy túlságosan drága a beruházás. Az idő addig mindenképpen az árnak dolgozott: a kormányfő már 2013-ban megígérte a csarnokot, akkor 5-7 milliárd forintra becsülték a költségeket. 2016 végére készült volna el, de átadás helyett ekkor csak a látványterveket mutatták be, és már 13 milliárdos költségekről beszéltek. Ebből lett 25 milliárd forintos a projekt.