h i r d e t é s

Megkezdődik a polgármester-választási kampány januárban a "VÖRÖS BÁSTYÁÉRT"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megkezdődik a polgármester-választási kampány januárban a "VÖRÖS BÁSTYÁÉRT"

2016. január 06. - 08:00
0 komment

Salgótarjánban a város alpolgármesterét, Fekete Zsoltot indítja a baloldali pártok és szervezetek összefogása a polgármesteri posztért az időközi polgármester-választáson – erősítették meg a lapunkban a szerdán megjelent hírt egy helyi sajtótájékoztatón.

Fotó: magyaridok.hu

A választás Dóra Ottónak, a város 2014-ben megválasztott MSZP-s polgármesterének november 29-ei halála miatt vált szükségessé.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Munkáspárt 2006, valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület nevű civil szervezet közös jelöltjeként induló Fekete Zsolt azzal érvelt megválasztása mellett, hogy stabil baloldali többség segítené munkáját a nehéz helyzetben lévő megyei jogú város közgyűlésében.

Fekete Zsolt legfontosabb polgármesteri elképzelései között a munkahelyteremtést, a felsőfokú oktatás újraindítását és Salgótarján lakosságmegtartó képességének növelését említette. Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének fideszes elnöke lapunknak azt mondta, hogy a városi közgyűlés összetételének pártállásától független, hogy ki a legmegfelelőbb személy Salgótarján polgármesterének. A kormánypárti politikus elmondta, az időközi polgármester-választáson óriási a tét az eddig „vörös bástyának” számító, baloldali vezetésű Salgótarján számára.

A Fidesz–KDNP jelöltje, Simon Tibor (képünkön) megválasztásával ugyanis komoly lehetőséghez juthat a nógrádi város; a költségvetési hiány felszámolásához és ahhoz, hogy Salgótarján végre elinduljon a fejlődés útján. Skuczi Nándor szerint Salgótarján súlyos működési és finanszírozási gondjai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a szocialisták képtelenek megbirkózni a város vezetésének feladataival.

–A baloldal nem képes reális megoldást kínálni arra a problémára, hogy az előzetes számítások szerint Salgótarján tervezett 2016-os költségvetésének működési kiadásai és bevételei között jelentős nagyságrendű hiány mutatkozik – mondta a kormánypárti politikus.

Körülbelül egymilliárd forint hiány látszik a jövő évi költségvetésben, a törvény szerint viszont egyensúlyban lévő költségvetést kell elfogadni, amiben nem lehet hiány. A megyei közgyűlés elnöke szerint ha bizalmat kap a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazóktól, a település finanszírozási problémája is könnyebben orvosolhatóvá válna. A salgótarjáni időközi polgármester-választás hivatalos kampányidő­szaka 2016. január 9-én kezdődik, a voksolás pedig február 28-án lesz.

 

magyaridok.hu