h i r d e t é s

Megkezdődött a karácsonyi pontyok lehalászása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megkezdődött a karácsonyi pontyok lehalászása

2017. december 10. - 13:23

Lesz elég hal: Javában tartanak a halgazdaságokban a lehalászások…

Fotó: H. Szabó Sándor

Évente 5-6 kilogramm az átlagfogyasztás halból Magyarországon, aminek a fele a tengeri hal. Ez jóval alacsonyabb az európai átlaghoz képest, mely 24 kilogramm évente. A halak fogyasztása nálunk szezonális jellegű, ez magyarázható az árakkal is.

A halgazdaságok átlagosan 600 forint nettó áron adják a pontyot, melyre 27 százalék áfa járul, ez emelkedést mutat a tavalyi árakhoz képest. Karácsony közeledtével ugrik meg a vásárlás, főképp az ünnepek előtt. 

Az élő ponty 1200 forint, a szürkeharcsa 2500 forint, a busa 800 forint, a süllő 3000 forint kilogrammos áron kapható átlagosan, van ahol a törpeharcsát ingyen is odaadják, de ez kereskedőként változhat. A harcsa, a fogas szeletért, filéért mintegy 5000 forintot, a ponty szeltért, filéért 2000 forint körül, míg a belsőségekért több ezer forintot is elkérnek az árusok kilogrammonként, mire a kifogási helyről a kereskedőkön át, az árusokhoz kerül. A mostani helyzet szerint, lesz elegendő halkínálat a piacokon, kereskedelmi egységekben. Mindenki pénztárcája szerint dönti majd el, hogy friss vagy fagyasztott, de olcsóbb tengeri halat választ az ünnepi asztalra, mert a karácsony elengedhetetlen hal nélkül.

A hortobágyi és a Tisza-tó környéki halgazdaságokból, szinte ünnepekig szállítják a friss élő halakat a kereskedelmi egységekbe.