Megvan, ki lesz a Hold körüli utazás első magán ügyfele
Mezava Juszaku japán milliárdos a SpaceX 2023-ra tervezett Hold-körüli utazásának első magán ügyfele - jelentette be az amerikai űripari vállalkozás hétfőn Los Angelesben.
A 42 éves Mezava a tervek szerint a még fejlesztés alatt álló Big Falcon Rocket (BRF) nevű rakétával tesz majd egy fordulót égi kísérőnk körül, amelyet mintegy 200 kilométerre fog megközelíteni.
Rengeteg pénzt fizet
– Ez életem álma. Gyerekkoromtól fogva szerettem a Holdat
– mondta a Zozo nevű internetes divatcég vezetője. Mezava, aki egykor egy punkzenekar dobosa volt, ugyanakkor bejelentette, nem egyedül akar útra kelni a várhatóan egy hetes repülésre, hanem
hat-nyolc művészt is vinne magával,
hogy a Föld és a Hold látványától ihletet kapjanak egy új alkotáshoz.
Elon Musk, a cég alapítója azt nem árulta el, hogy mennyibe kerül az út, csak annyit mondott, hogy
Mezava rengeteg pénzt fizet, amit a BRF fejlesztésére fordítanak.
Hozzáfűzte: Mezava bátorságot, eltökéltséget és kalandvágyat mutatott, amikor önként jelentkezett.
Egyesíti a rakétát és az űrhajót
Mindeddig összesen 24 ember járt a Holdnál, és az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo-17 óta senki sem utazott oda.
A SpaceX 2017 elején bejelentette, hogy 2018-ban két utast visz Hold-körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, erre a turistaútra azonban nem került sor.
A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű BFR a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót. (MTI) / origo.hu