h i r d e t é s

Miféle nemzeti ügy az, amelyet 266 ezer aláírás romba dönt?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Miféle nemzeti ügy az, amelyet 266 ezer aláírás romba dönt?

2017. február 25. - 08:59

"Nem a Momentumot kell most elővenni, hanem a kormányt" - Szalay-Berzeviczy Attila, BOM-elnök mondta ezt egy szerda estei vitán - írja a 444.

Forrás: 444.hu

Többen is nehéz helyzetbe kerültek szerda este, amikor olimpiapártiként úgy ültek le az olimpia ellenzőivel vitatkozni, hogy a vita közben jelentette be a kormány a pályázat visszavonását. Az egyik ilyen Fürjes Balázs kormánybiztos volt, aki épp a Corvinuson vitatkozott Fekete-Győr Andrással, amikor megérkezett a hír.

A másik pedig Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója, aki többek között a momentumos Orosz Annával együtt vett részt egy vitán, amikor megtudták a kormány döntését.

 Szalay-Berzeviczy pedig ekkor teljesen egyértelműen kimondta:

"Most nem a Momentumot kell elővenni, hanem a kormányt. Milyen az a nemzeti ügy, amit 266 ezer aláírás romba dönt?"

 

 

 

444.hu