
Az egyetemisták harcot hirdettek és szerdára újabb tüntetést terveznek, ha a kormány valóban meg akarja valósítani a terveit.
megtekintés

Lesz itt haddelhadd: radikáliasan csökkentené az egyetemi autonómiát a kormányzat a kiszivárgott felsőoktatási koncepció alapján.
megtekintés

Információs sztrájk kezdődött az egyetem Társadalomtudományi karán.
megtekintés

Mint ahogyan arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a kormány egy tervezete szerint szeretné megszüntetni a társadalomtudományi karok egy részét, illetve országos szinten csökkenteni a hallgatók létszámát. Az ELTE-t is bőségesen érintené a leendő döntés, ezért hétfőn este hallgatói fórum lesz a TáTK-n.
megtekintés

Megdöbbentő dolgokat tudott meg egy fiatal tanárnő, amikor közelebb szeretett volna kerülni kisdiákjaihoz.
megtekintés

A kormány péntek délután hozta nyilvánosságra felsőoktatási koncepcióját, amelynek két legsúlyosabb eleme a nemzetközi tanulmányok és a társadalmi tanulmányok szakok alapkézésen való oktatásának megszüntetése.
megtekintés

Megszűnik a hazai ipari termék- és formatervező mérnöki alapszak (BA) – tájékoztatta az MNO-t több, ezen a területen dolgozó tanár mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépészmérnöki Karának dékánja is, a megszüntetést az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete is tartalmazza.
megtekintés

Lehet, hogy vissza nem térő (utolsó) lehetőség előtt állnak a most végző gimnazisták: ebben az évben még jelentkezhetnek a Nemzetközi tanulmányok BA szakra.
megtekintés

Az elmúlt két évtizedben a roma fiatalok általános iskolai végzettségben csaknem felzárkóztak az országos átlaghoz.
megtekintés

A kampány célja, hogy súlyos, életet veszélyeztető betegségekben szenvedő gyermekek kívánságait teljesítsék.
megtekintés

Pásztory Dóra három hónapja költözött Londonba férjével és tizenöt hónapos fiával. Azt mondja, elengedték az itthoni stresszt, és feloldódtak egy olyan országban, ahol nem a bizalmatlanság, a túlkorlátozás és a megbélyegzés uralkodik.
megtekintés

Az idén szeptemberben kezdődő egyetemi és főiskolai tanévre összesen 105 ezer diák adta be a jelentkezését, derült ki a felsőoktatási államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatójából.
megtekintés

A napokban Újszászon, egy héttel előtte pedig Zagyvarékason rendezte meg éves gyermekvédelmi tanácskozását az SZKTT Zagyva menti Integrált Központ Gyermekjóléti szolgálata.
megtekintésAdományosztással egybekötött húsvéti kulturális programot szervezett szombaton délután az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület a Felsővárosi Közösségi Házban, ahol a gyerekeknek Andi bohóc műsorával kedveskedtek és koncerrtel is várták a családokat.

Életre szóló sebeket okoz a gyerekmolesztálás. Mind azt reméljük, ez soha nem történhet meg a mi gyerekünkkel. Pedig az adatok azt mutatják, hogy 18 éves kora előtt minden tizedik magyar gyerek szexuális zaklatás áldozatává válik.
megtekintés

Tantárgyak helyett témákat fognak tanítani a finn oktatási intézményekben a jövőben.
megtekintés

Radicsékat egy ismerősük, az iskola takarítónője 2015. január 14-én 13 óra körül értesítette, hogy a legnagyobb lányuk, Vera rosszul lett az iskolában, mentőt kellett hívni hozzá, mert valamit beszedett.
megtekintés

Heti három kötelező munkanap esetén (ha ebbe egy hétvégi nap is beletartozott) a tanuló vasárnaptól már csak akkor juthat munkához, hogyha a szombati nap mellett legalább két hétköznapon is tudja a munkát vállalni.
megtekintés
.jpg)
Bár még előállhatnak újabb ötletekkel, eddig biztos, hogy ez visz mindent 2015-ben.
megtekintés

Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokában levő szakképzési koncepcióra hivatkozva.
megtekintés

Tele a Youtube totyogó kisgyerekekkel vagy háziállatokkal, amint iPad-et használnak.
megtekintés

Hónapok óta tartó selejtezősorozat után nagyszabású döntővel zárult a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”.
megtekintés

Kibővült a felvi.hu a határon túli magyar fenntartású felsőoktatási intézmények adataival.
megtekintés

Az alábbi videó másfél percben megmutatja, hogy milyen egyszerű egy kézfejet 3D-ben megrajzolni.
megtekintés

A Deutsche Bank azzal igyekszik a különböző országokban, városokban található árszínvonalakat összehasonlítani, hogy mennyibe is kerül szerettünket elvinni randira az adott helyen.
megtekintés

Annyi kokaint szívnak az angolok, hogy annak nyomai kimutathatók az ivóvízellátásban – derült ki egy brit tanulmányból, írja az Independent.
megtekintés

"Ha ezt olvasod, azt jelenti, hogy sikerült a tervem: egy éve nem ittam alkoholt" - egy amerikai blogger pontosan egy éve döntött úgy, hogy leteszi az italt, és bulikirálynőből józan, öntudatos nővé változik.
megtekintés

Alig volt nyolcéves, amikor nyelvtudás nélkül, egy teljesen eltérő kulturális és vallási hátterű országból Magyarországra érkezett.
megtekintés

A diákok időnként nem adják be az szja-bevallást, pedig nekik is be kell nyújtaniuk.
megtekintés

A 20-35 évesek többsége szerint soha nem volt még ilyen nagy a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, 48 százalékuk végleg elhagyná az országot - derül ki egy friss felmérésből.
megtekintés
Magyar érettségi: a netes nyelvhasználatról szól a szövegértési feladatAz internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a "netnyelvről", az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészletet kaptak a diákok az idei középszintű érettségin magyar nyelv és irodalomból.
megtekintés