Veszprém megyében Kolontár határában 2010 október 4-én 12 óra 25 perckor átszakadt a MAL ZRT. ajkai timföldgyárának zagytározójának gátja és több mint egymillió köbméter mérgező vörös iszap öntötte el, Kolontár és Devecser településeket.
Négy nap a zene és a hangtechnika világában. A Nemzetközi Audiovizuális és Zenei Kiállítás ezúttal is a SYMA csarnokban várja a zenészeket, a hangszerek és a kapcsolódó technikai eszközök szerelmeseit, ahol tízezernél is több márka képviselteti magát nem kevesebb mint tizenkét ezer négyzetméteren.
Jim Carrey 2003-ban játszotta a sorsával örökké elégedetlen Bruce Nolant. Egy új műsorhoz keresnek vezetőt, de végül is nem őt választják. Elszabadul a pokol: kirúgatja magát, verekedik és egy nap alatt tönkremegy magánélete is. Istent kezdi el hibáztatni mindezért. Az Úr (Morgan Freeman) megjelenik előtte egy érdekes ember képében és okulásul átadja minden hatalmát a káromló tévésnek. Ezentúl mindenki hozzáfohászkodik.
Hogy zajlik egy bántalmazó kapcsolat és hogyan lehet, hogy annyira nehéz kilépni belőle? Kurán Zsuzsa pszichológus bemutatja, mely viselkedések minősülnek bántalmazásnak és milyen osztályozás szerint vizsgálhatjuk őket, illetve milyen a kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten alapuló partnerkapcsolat.
A XIX–XX. század fordulója Afrikában találta, 1909-ben ő volt az első európai nő, aki repülőre ült. Volt színésznő és filmrendező, majd hadi ápolónő is. Bánffy Miklós múzsája, báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola egy életen át sportot űzött az erdélyi arisztokrácia megbotránkoztatásából. Sziporkázó személyisége számos ellenség mellett számtalan hívet is szerzett neki.
A Words Are Melodies formáció 2013 szeptemberében állt először színpadra azzal a feltett szándékkal, hogy a mára hazánkban is igen népszerű slam poetry műfajt még több emberhez juttassa el azáltal, hogy ismert slammerek szövegeit használja fel dalszövegként. Mivel minden slammer és slam szöveg egyedi, a WaM dalai is nagyon sokszínűek, zenéjében keveredik a modern jazz, egy kis pop és a spoken word.
Nemcsak a szerelembe lehet belepusztulni, hanem a szeretetéhségbe is. Ez a baj legalább annyira pusztít, mint a különböző önpusztító szerek. Ha pedig a kettő párosul, akkor abból csak egy villanásnyi élet marad. Ez volt a sorsa Janis Joplinnak, aki 45 éve, 1970. október 3-án, életének 28. évében halt meg.
Minden síremlék méltó az utókor tiszteletére, a jelöltek és a jelöletlenek, az ismertek és az ismeretlenek, a nagy és az egyszerű embereké egyaránt - fogalmazott Lázár János szombaton Keszthelyen, a Festetics család 1925-ben emelt mauzóleumának felújítást követő ünnepségen.
A magyar közéletben Kósáné Kovács Magda egykori MSZP-s politikus tette ismertté az úgynevezett Tocsik-botrány idején azt a török mondást, amely szerint „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. Az azóta szállóigévé vált kifejezés egy csütörtöki hír kapcsán jutott eszembe: az Index értesülése szerint a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) főtitkári és sportigazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázatán Urr Anita lett a befutó – a hölgy Deutsch Tamás sportminisztersége idején a politikus irodavezetője volt, és gyereket is szült az akkori tárcavezetőnek. Az MPB honlapja is megerősíti, Urr Anita immár annak a szervezetnek a főtitkára, amelynek alelnöke kirobbanthatatlanul Deutsch Tamás
A politikai és társadalmi változások jelei az irodalomban és hatása az irodalmi közösségekben - ez lesz a fő témája A határon túli magyar irodalom napjai programsorozatnak, amelyet október 4. és 6. között rendeznek meg Székesfehérváron.
A szakértők szerint a 2001. szeptember 11-i gépeltérítésekhez a terroristák nem véletlenül választották a kiszemelt járatokat. Mind a négy gép keresztülrepült az amerikai kontinensen; egy ilyen úthoz rengeteg üzemanyag kell. Emiatt a gépek valóságos gyújtóbombaként működtek, amikor becsapódtak a World Trade Centerbe
A Design Hét Budapest programsorozatának keretében az Iparművészeti Múzeumban rendezik meg vasárnap a WAMP dizájnvásárt, amelyen Érezd nálunk otthon magad! címmel egy berendezett enteriőr is várja az érdeklődőket, az eseménysorozat idei témájához, az otthonhoz kapcsolódóan.
Becsapták és megkárosították egy ismert, jó nevű dél-balatoni étteremben, állítja a kaposvári Fehérné Hajdú Mária. A családjával, a Kanadából hazajött unokájával, annak párjával, a fiával és a menyével fogyasztottak el egy vacsorát
Kevés utazás pontos leírása maradt fent, és ezek közül egy sem foglalkozik mondjuk a délnyugat-angliai Penzance és a skót határ melletti, az Északi-tenger partján fekvő Berwick-upon-Tweed közötti fáradságos úttal (a két település ma közúton 873 kilométerre fekszik egymástól, az internetes útvonaltervező alkalmazások nagyjából 9 órás menetidőt számolnak)