A fiatalember szerint megérte börtönbe vonulnia.
megtekintés
Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány felmentését kérte védőbeszédében ügyvédje csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy és rendőr társai ellen a 2006 őszén történt eseményekkel összefüggésben indított perben.
megtekintés
Arnold Wesker A konyha című előadásának próbaidőszaka a nyári szünet előtt elkezdődött a Pesti Magyar Színházban.
megtekintés
Megújult szereposztással, felfrissített előadással készül a Pesti Magyar Színház a Gyulai Várszínház nyári fesztiváljára, amelynek záró produkciója lesz a My Fair Lady.
megtekintés
A színésznő rengeteget változott a kasszasiker óta, nem csoda, hogy alig ismertük fel.
megtekintés
A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a nemzetközi sajtót bejárta a hír, miszerint Budapest és a MOB hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére.
megtekintés
A délnyugat-indiai Kerala államban letartóztatták annak a kislánynak az anyját és nevelőapját, akik prostitúcióra kényszerítették lányukat.
megtekintés
A nyolcvanas években több millió metálos üvöltötte együtt azokat a dalszövegeket, amik arról szóltak, hogy metálosnak lenni szar, a társadalom kivetette őket magából, és amúgy is szar az élet.
megtekintés
Amerikai kutatók szerint előre megjósolható, hogy mikor fog kitörni a Yellowstone szupervulkán – ha ez megtörténik, egész Észak-Amerika vulkáni hamufelhőbe borul, és a bolygó klímája is megváltozik.
megtekintés
A félvezető csipek kutatásának szakértője, az IBM évtizedeken át dolgozott azon, hogy a mikrocsipeket joggal hívhassák így.
megtekintés
A magyar futballválogatott 2012. novembere óta nem állt ilyen jól a FIFA világranglistáján.
megtekintés
A közösségi média segítségével próbálják meg azonosítani a bostoni rendőrök azt a négyéves kislányt, akinek a holttestét a bostoni kikötőben találták meg két hete.
megtekintés
A CityLab szúrta ki a Craigslisten hirdetett dinóbringát - az egyedi darabot maga a készítője árulja 2000 dollárért, és szerinte ez egy gyönyörű, fiatal, csaj T-rex váza, ami ideális lehet mindenféle bringás felvonulásokra, meg amúgy is.
megtekintés
Valami lehetett idén a levegőben, hiszen szerte a világon sokkal több UFO-t észleltek, mint eddig bármikor - a gyors növekedés még a tudósokat is megdöbbentette.
megtekintés
Pillanatok alatt mém lett a Balaton Soundon tegnap befeszülve-bekészülve táncolgató gyúrós fiúról, most pedig alákerült a megfelelő zene is.
megtekintés
A kovászos uborka a top nyári savanyúság.
megtekintés
A jelenleg 16 éves Jack Andrakát 13 éves korában kezdte el foglalkoztatni a hasnyálmirigyrák azt követően, hogy nagybátyja ebben a betegségben hunyt el.
megtekintés
Az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Közhasznú Alapítvány, az Esztergom Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központtal együttműködésben Művészeti Versenyt hirdet „esztergomi Boldog Özséb élete és életművének üzenete a XXI. században ” címmel, valamennyi érdeklődő művész számára.
megtekintés
Veszprém a magasból, ahogy a madarak látják…
megtekintés
A keleti országrészben csütörtök délelőtt a hidegfront mentén még záporokra van kilátás.
megtekintés
Új világrendhez új külpolitikai gondolkodás
megtekintés
A Pesti Magyar Színház szereplőválogatást tartott
megtekintés
A tökéletes gyógyital a szívednek és az anyagcserédnek! Ráadásul lúgosít, így megelőzi a súlyos betegségeket
megtekintés
A szenvedélyt és az egyéniséget kereste Zalán János direktor a bemutatkozó színészek előadásában - Meghallgatást tartott a Pesti Magyar Színház A muzsika hangja főszerepeire.
megtekintés
Interjú Schmidt Sárával és Rubóczki Márkóval, az Egynyári kaland főszereplőivel
megtekintés
Napjainkra háttérbe szorult az egykor nagy becsben tartott, „királyi” gyógy- és fűszernövény (e jelző nem túlzás, hiszen Nagy Károly francia király a palotakertjében termesztette).
megtekintés
A kvintett két pár nagyon közel álló, és egy egyedüli csillagot foglal magában, ez az első ilyen felfedezett rendszer.
megtekintés
Szerda délután először átrobog az enyhet adó vihar Zamárdi fölött, aztán (vagy azzal egy időben) a nulladik napi programmal indul a prémium fesztivál.
megtekintés
A Pesti Magyar Színház és a Sennheiser Audio Partner Kft. stratégiai partnerségi megállapodást kötött.
megtekintés
A pár a kábítószert a panelház szemétledobójában rejtegette, amelyhez csak nekik volt kulcsuk.
megtekintés
Sopronban már 26 fokra esett a hőmérséklet, míg a keleti országrészekben 36 fok is van.
megtekintés
Futótűzként terjedt az interneten egy fiatal tószegi lány tragédiájának a híre.
megtekintés
A Baywatch sorozat színésznője Pamela Anderson nyílt levélben fordult az orosz elnökhöz, hogy használja befolyását és segítsen megállítani az izlandi bálnavadászatot - írja az Oroszhírek.
megtekintés
Ma még 40 fokkal gyötör az Omega-blokk, hogy aztán komoly viharok hozzák meg estére a felfrissülést.
megtekintés
Nemes Gyula Karlovy Varyban bemutatkozó Zero című filmjében van egy jelenet, amiben dinnyékre erősített politikusportrékra lövöldözik a főhős.
megtekintés
Locsolják az utakat…
megtekintés