Mire készül Orbán a katonákkal?
Sokan értetlenkednek az elmúlt hetekben amiatt, hogy Orbán – illetve névleg új honvédelmi minisztere – példátlan mértékben meneszti a hadsereg tábornokait és főtisztjeit.
Szakértők aggódnak, hogy ez bizony fontos „képességek” eltűnését okozhatja az egyébként is kicsiny és gyenge magyar hadseregben. Azok, akiket most menesztenek, már régen nem az egykori Néphadseregnek a Szovjetunióban tanult tisztjei, hiszen azok már régen eltűntek az aktív szolgálatból, nyugdíjba mentek. A NATO-szövetséges Honvédség elitjéről van szó, akik beszélnek angolul, a NATO-országokban kaptak továbbképzést, részt vettek külföldi missziókban, akik katonaként a „szabad világ” közös védelmét tekintik hivatásuknak.
Ha Orbán – aki mindig, már a Fidesz 1994-es miniszterelnök-jelöltjeként, akkor a kampányban egy katonai alakulatot meglátogatva, és azóta is fokozott érdeklődést mutatott a katonaság iránt – másokkal akarja vezettetni a magyar hadsereget, mint eddig, és ezt a cserét gyorsítva valósítja meg, nem lehet véletlen. Csak arra gondolhatunk, hogy másra akarja használni a Honvédséget, mint amire a rendszerváltás korábbi kormányai akarták, ideértve akár az ő eddigi kormányzását is.
FEL KELL TENNÜNK MAGUNKNAK A KÉRDÉST: MI LEHET EZ A MÁS, ÉS MIHEZ KÉPEST MÁS?
A mihez képest? az egyszerűbb kérdés. Az Antall-kormány néhai honvédelmi minisztere, Für Lajos még körkörös védelemről beszélt egy olyan időszakban, amikor az egykori szocialista országok politikai és katonai szempontból formálisan még semlegesek voltak, nem voltak a NATO tagjai, és persze az Európai Unióé sem. Azután azonban A Magyar Köztársaság – az első három között, Csehországgal és Lengyelországgal együtt – NATO-tag lett, és ezt követően szomszédjaink többsége is az lett. A körkörös védelem doktrínája értelmetlenné vált, hiszen joggal állapíthattuk meg, hogy Magyarországot szövetségesek és barátok veszik körül, szomszédjai közül senki sem fenyegeti. Így alakult ki az a helyzet, hogy a magyar hadseregnek csak a nemzetközi szövetségben lett funkciója, mégpedig elsősorban missziókban a közeli Koszovótól a távolabbi Irakig és a még távolabbi Afganisztánig és a világ más pontjain, mindenütt nemzetközi együttműködés részeként.
Ha viszont Orbán retorikáját követjük, azt kell látnunk, hogy ő egészen másként gondolkodik a magyar hadseregről. Vajon mi a funkciója az elmúlt évek erőltetett fegyverkezési programjának? Vajon mi lehet az értelme annak, hogy az akkor még a miniszterelnökséget vezető Lázár János olyanokat mondott, hogy a Honvédségnek a térség legütőképesebb hadseregévé kell válnia?
Az amerikaiaknál akarnak jó pontokat szerezni azzal, hogy másoknál előbb felelnek meg a GDP 2 százalékát kitevő hadikiadásra vonatkozó követelménynek? Az amerikai elvárásoknak való megfelelés nem szokta őket érdekelni.
Vadai Ágnesnek igaza lehet, amikor a Honvédségnél folyó elitcserét NATO-talanításként jellemzi. Ez pedig azért történhet, mert Orbán olyan célokra kívánja használni a magyar hadsereget, amelyek nem a NATO, nem a nyugati szövetség céljai. Amikor Orbán az utóbbi években nemzetközi politikáról beszél, mindig nagyhatalmakról és más országokról beszél, de sohasem a nyugati demokráciák és különféle önkényuralmi rendszerek között tesz különbséget. Elutasítja a „blokkosodást”, szabadulni akar a nyugati demokráciák blokkjától, Magyarországot egy, a helyét a nagyhatalmak között kereső államként állítja be anélkül, hogy megkülönböztetné a nyugati szövetségesekhez illetve más hatalmakhoz fűződő viszonyt. Az effajta retorika nem lehet véletlen.
Nyugati partnereink egységesen Ukrajna mellett állnak a putyini Oroszország támadásával szemben. Az orbáni magyar állam nem.
ORBÁN A HÁBORÚBAN OROSZORSZÁG GYŐZELMÉRE TESZ, ARRA, HOGY UKRAJNÁT A FÖLDIG ROMBOLJÁK, ÉS „SENKI FÖLDJE” LESZ, AHOGY EZT A MINAP SZÁMÁRA BARÁTI ÚJSÁGÍRÓKNAK ELMONDTA.
Valahogy úgy, ahogy „senki földje” lett 1939 tavaszán, Csehszlovákia szétverése után az első bécsi döntés utáni maradék Kárpátalja, Jugoszlávia 1941 áprilisi német megtámadása után pedig a Bácska, ahova a magyar hadsereg bevonulhatott. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy Orbán az ukrán állam feltételezett összeomlása esetére valami hasonló szerepet szánhat a magyar hadseregnek.
De talán nemcsak erről van szó.
A Köztársaság 1989-ben született Alkotmánya, melyet az Orbán-kormány 2010-ben örökölt, még világosan elhatárolta a hadsereg és a rendőrség feladatát:
„40/A. § (1) A Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása.
(2) A Rendőrség alapvető feladata a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme.”
Azt is egyértelművé tette, hogy „40/B. § (1)
(2) A Magyar Honvédséget az alkotmányos rend megdöntésére, vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények esetén, az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett szükségállapot idején lehet felhasználni, akkor, ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő.”
Az orbáni Alaptörvény eredeti, 2011-es változatában még ezt a szabályozást vette át. A Honvédség belföldi alkalmazását a szükségállapotban tette lehetővé, melyet „a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekmények esetén” hirdet ki az Országgyűlés, vagy akadályoztatása esetén a köztársasági elnök (48. cikk), de az 50. cikk szerint csak akkor, „ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő”. Ez tehát még érdemben ugyanaz a szabályozás.
Az Alaptörvény kilencedik módosításával azonban a korlátozás érdemben lazult. Az új 50.cikk szerint szükségállapot hirdethető ki „a) az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény, vagy b) az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény esetén”, ahol már sem az erőszakosság, sem a fegyveres elkövetés nem feltétel és az ilyen szükségállapot esetén belföldön is alkalmazható a Honvédség. Ugyanígy a hadiállapot meghatározásánál is lazítottak a szabályozáson: az nemcsak idegen hatalom támadása vagy annak „közvetlen veszélye (háborús veszély)” esetén hirdethető ki, mint a köztársasági Alkotmány és az Alaptörvény eredeti, 2011-ben elfogadott változata szerint, hanem a kilencedik alaptörvény-módosítás szerint „külső fegyveres támadás, hatásában külső fegyveres támadással egyenértékű cselekmény, valamint ezek közvetlen veszélye” is elegendő a kihirdetéséhez (49. cikk). Márpedig hogy mi „egyenértékű hatásaiban” a külső fegyveres támadással, azt nyilván Orbán dönti el. Emellett eltűnt a szabályozásból az a korlát is, hogy „ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő”. Láttuk már, hogy hogyan vezényeltek ki katonákat és harcjárműveket a városok utcáira terrorveszélyre hivatkozva.
Ez lehet a másik új cél, amelynek esetleges megvalósítására Orbán új, hozzá feltétlenül hűséges tábornokokat és főtiszteket állít a hadsereg élére. (fuhu.hu)