A helyszínt nem a legjobban sikerült kiválasztani. A Pelikán szálló dísztermében ugyan már volt szerencsém egy szűk körű konferencián részt venni, sőt előadni is, de ez azért mást igényelt volna.

Molnár Gyula rövid bevezető szövegében teljes támogatásáról biztosította Botka Lászlót, majd ugyanazzal a lendülettel a „karácsonyi asztalhoz” hívta az eddig hisztiző kis pártokat, meg az MSZP-t cserbenhagyó D. Koalíciósokat is, fel sem fogva, hogy a teremben mi történik! 

És jött, akiért ide jöttünk, száz, kétszáz kilométerről, a vidéki nagy ember, a maga 200 valahány centijével komolyan, de zavart mosollyal a nagy felhajtáson. A szöveget olvasta. Lenézett a papírlapra sokszor elhajlott a kisseb emberekhez beállított sztereo mikrofonoktól, így a hangzással is lett néha kisebb zavar. Láthatóan ehhez a nagy felhajtáshoz nem szokott. A hangja is elbicsaklott néhány szóvégen, elharapott egy, két betűt. Drámaian ismertette az olyan sokszor elhazudott magyar valóságot. Keményen osztotta a kormányzatot számon kérte a felelősségét. Megjöttek az első nagyobb tapsok is, amikor a jobboldal felelőssége mellett a baloldalra is kitért.

Keményen bírálta a 2006-10 közötti időszakban elkövetett hibákat is.

Az alföldi Toldi Miklós jutott eszembe, ahogy ott áll kérlelhetetlenül, határozottan. Láttam, hogy a taps a terem nagy részében őszinte, és hangos volt. Előbukott, mint a rég elfojtott düh, de volt ahol kényszeredett néhány tenyérösszeütéssel jelezte a kéz tulajdonosa, hogy ugyan nem ért egyet, de mit lehessen tudni…
Hallottam én több gyújtóhangú beszédet már a két nagy mágustól, Orbántól és Gyurcsánytól is, de ez valahogy más volt. Ebben éreztem a nyers őszinteséget. Azt az érzést keltette bennem, ha ennek az embernek valami, vagy valaki az útjába áll, azon keresztülgázol. Pedig amit mondott az nem harcias, kardcsörtetés, nem kamikáze harcosok lelkesítése, hanem őszinte hit, egy baloldali gondolkodású ember hite volt.

Kimondta, amit annyian, annyi féleképp megfogalmaztunk magunkban, beszélgetéseink során, hogy nincs visszatérés sem a jelenlegi, sem a 2010 előtti, sem a Kádári sem pedig a Horthy rendszer ideológiájához.

Nem hagyhatjuk az egészségügyet, az oktatást, a négy millió szegényt tovább pusztítani, elhagyni, hanem jelentősen csökkenteni kel a gazdagok és szegények közötti jövedelemollót. Nem tűrhető, hogy a megtermelt nemzeti vagyon nagyobbik hányada a társadalom 2%-nak a kezében összpontosuljon. 
Nem tudom ekkora vastapsot kapott-e baloldali politikus valaha, amikor befejezte.
Tudom, hogy kommunikációs szempontból lehetett volna ügyesebb. A csiptetős mikrofonok jobbak lettek volna, tán hangzatosabb lózungokkal szónoki trükkökkel tovább lehetett volna csiszolni a beszédet. A súgógép is tán elkelt volna.

De itt, nem ezek voltak a fontosak, hanem az, hogy itt minden szónak valós értelme volt.

A pici bakik is inkább erősítették, hitelesebbé tették, mintha a "színház" oltárán esetleg tápéi közmondásokkal hitelteleníti a mondandóját. 
Nekem nem volt hiányérzetem, sőt azt gondolom, hogy a mai magyar politikai palettán aligha találnék valakit, akinek jobban elhittem volna, amit mondott, akit jobban el tudnék képzelni Magyarország miniszterelnökének.

A Szijjártók, Orbánok, Kovácsok, Rogánok, Gyurcsányok, Hagyók, Molnár Zsoltok százan is lehetnének, gördülékeny szózuhatagukkal le tudnak önteni bárkit, bármelyik hallgatóságot, mint a királyi tv-k ezerseresen ismételt tökéletesen megcsinált hazug reklámjai, de erőt megoldást azoktól senki ne várjon. 

Ez egy erős bemutatkozás volt. Pontosan elmondta, hogy minden demokratikus, a jelenlegi rendszert leváltó erőre számít. Megegyezésre törekszik velük, de nem óhajt sem Orbánnal, sem Gyurcsánnyal, sem az előző 27 évben kompromittálódott, a teremben is jelenlévő, mutyizós túlélőkkel szövetkezni
Fel van adva a lecke mindenkinek, aki valóban a változás mellett van. Nem kell itt senkinek „befogni az orrát” és egyezkedni elhasználódott kommunistákkal, korrupt politikusokkal. Aki emelt fővel beáll a leváltók sorába, annak nem kell attól félni, hogy besározódik, korpa közé keveredik.

Hát’ előre! 2018-ért, Magyarországért!