Most épp a közszféra legrosszabbul kereső dolgozóitól vesz el pénzt Orbán
900 millió forintot vesz el a közszféra legrosszabbul kereső dolgozóinak bérkompenzációs alapjából Orbán Viktor parancsára a magyar állam, hogy az összeget az egyházaknak adja. - írja a kettosmerce.hu.
Pedig ha lehet a dolgozói szegénység által leginkább érintett, Magyarországon legrosszabbul kereső csoportot megnevezni, azt pont a közszférában találjuk.
Pár hete a szociális dolgozók béralapjából ment biciklis versenyre 90 millió forint.
Pedig a szociális szféra dolgozói minden kutatás szerint a legrosszabbul keresnek az országban. Ebben az ágazatban van olyan hely, ahol nettó 110-120 ezer forintért dolgoznak a magyar államnak és nekünk a szociális munkások.
Velük csak az ápolók, az iskolai és kórházi kisegítőszemélyzet és még pár másik szakma versenyezhet az alacsony bérekben. Na, most az ő bérkompenzációs alapjukat csökkenti a magyar állam, hogy adjon kis pénzt az egyházaknak.
Azoknak az egyházaknak, amelyeknek így is ki van tömve a bukszájuk. Egy egyházi intézményben tanuló gyerekre például már most sokkal több pénz jut a magyar államtól, mint egy állami intézményben tanuló gyerekre.
A kormány 900 millió forintot helyezett át abból a béralapból, amit 2010 után az adójóváírás kivezetésekor hoztak létre. Ez a teljes alap kb. öt százaléka. Persze lehetséges, hogy az adójóváírás kivezetésének kompenzációjára most tényleg nem kell ez a pénz. De az biztos, lenne helye a dolgozók pénztárcájában.
Az adójóváírás intézménye egyébként 2010 előtt azoknak adott kedvezményt, akik nagyon alacsony keresettel rendelkeztek. Ezt törölte el az Orbán-kormány, sok százezer munkavállalót taszítva a dolgozói szegénység szélére, és az adatokat látva ezért hozták létre a bérkompenzációt.
Tehát konkrétan a mostani döntés hatására a legszegényebb munkavállalók pénzéből megy az egyházaknak.
Azoknak a pénzéből, akik alig bírják kinyögni a rezsit és a lakbért, akiknek másodállást kell vállalniuk, hogy a gyereküknek jusson elég. Azoknak a pénzéből, akik hitelt vesznek fel a tanévkezdéskor, és akik nyaralásról nem is álmodhatnak.
Ha én egyház lennék és komolyan venném azt, amit az Írás mond a szegénységről, az elesettek gyámolításáról, akkor ezt a pénzt visszaküldeném.
Persze itt nem az egyházak a hibásak, hanem az a kormány, amely nem hajlandó egyszerűen normális életet teremteni, megélhetést, biztonságot adni a saját munkavállalóinak.
Hogyan lehetséges, hogy míg a Tesco alulfizetett dolgozói mellett -- nagyon helyesen -- kiáll a kormány, a saját dolgozóit pont úgy zsákmányolja ki, mint a Tesco?
Hogyan engedhet meg olyan szituációkat a magyar kormány, hogy egy alkalmazottja nettó 120 ezer forintból neveljen gyereket?
Hogyan engedheti meg a magyar kormány, hogy két műszakban, három munkavállaló helyett dolgozva keljen a saját alkalmazottainak megszakadniuk?
És most még a bérkompenzációt is elveszi.
Kinek a pártján áll az a kormány, amelyik így bánik a munkavállalóival?
Kinek a pártján áll az a kormány, amely kizsákmányolja a dolgozóit?
Milyen országot akar építeni az a kormány, amelyik hagyja dolgozói szegénységben tengődni a saját dolgozóit?