Mostantól az LMP rövid neve: Zöldek
Nevet változtatott az LMP
Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.
Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.
Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.
Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.
Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként a felkészülést jelölte meg a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak - hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték. (MTI) / nepszava.hu